Ide-oda

Az olajár-zuhanás abszolút nyertesei és vesztesei

Az olajárzuhanás következtében számos globális, nagy energiaigényű és nem az alapvető fogyasztáshoz kapcsolódó ágazat fellendülhet, míg az energiaipar és a hozzá kapcsolódó ágazatok veszíteni fognak.

2015.01.26 17:58MTI

A Fidelity Worldwide Investment alapkezelő jelentése szerint a tartósan alacsony benzinárak számos globális autógyárat hozhatnak kedvezőbb helyzetbe. Az USA-ban már tavaly megmutatkozott az üzemanyagár-csökkenés hatása, 16,4 millió személygépkocsit adtak el, ami 2006 óta a legjobb eredménynek számít.

A hagyományos autógyárak számára a nyomott olajár előnyös, mivel nő az ország szabadon elkölthető jövedelme és csökken a gyártáshoz használt műanyagok ára.

Ezzel szemben az elektromos hajtású járművek üzemeltetési költségeinek előnye egyre kisebb a hagyományos, belső égésű motorral hajtott gépjárművekéhez képest.

A kőolaj árának mérséklődése szintén kedvezően hat a mezőgazdaságra, hiszen csökkennek a mezőgazdasági gépek (traktorok, kombájnok) üzemeltetésével kapcsolatos kiadások, és kedvezőbben alakulnak a műtrágya- és szállítási költségek is.

Az USA Mezőgazdasági Minisztériuma szerint a műtrágya, a növényvédő szerek és az üzemanyag 2013-ban a kukorica, búza és szójabab teljes termesztési költségének 32, 26 illetve 19 százalékát tette ki.

A Fidelity szerint az olajár esésének egyik legfőbb károsultjai a globális kőolajkutató és -kitermelő vállalatok, mivel az alacsonyabb árak negatívan hatnak a bevételre, megváltoztatják az egyes kitermelő térségek, illetve régiók olajkútjainak gazdasági életét és működési feltételeit.

Az energiaipari termelőeszköz-gyártásnak is nehézséget okoz az energiapiaci helyzet, mert az olcsóbb olaj csökkenti az energiaipari tőkeberuházások volumenét. Emellett a nagyobb kihívást jelentő geológiai forrásokból származó olajat általában drágábban és nagyobb beruházásigénnyel lehet csak kitermelni.

A globális olajárak erőteljes csökkenése továbbá befolyásolhatja a megújuló energiaforrások előállításának relatív gazdaságosságát, ami azt is eredményezheti, hogy az alternatív erőforrások részarányának növekedése lassulhat, annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban arányuk 2006 óta 2,4 százalékról 2014-re csaknem háromszorosára 6,7 százalékra nőtt.

A Fidelity Worlwide Investment alapkezelőt 1969-ben alapították és jelenleg 25 országban, több mint 6000 munkatársat foglalkoztat és mintegy 276 milliárd dollárnyi vagyont kezel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.