Bisnode

Van, aki szerint javult a magyar vállalkozások fizetési fegyelme

Az átlagos fizetési határidő Magyarországon évek óta 29-30 nap körül mozgott, de 2013-ban és 2014-ben ez fokozatosan rövidült.

2015.01.26 11:40MTI

Javult a magyar vállalkozások fizetési fegyelme, átlagosan számláik 66 százalékát fizették ki időben a hazai cégek tavaly, míg egy évvel korábban csak 62 százalék volt ez az arány - derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő fizetési tapasztalat programjából.

Az adatok szerint 2012-ben a követelések 56 százalékát fizették ki maximum egy nap késéssel a cégek, két év alatt tehát a határidőben fizetett számlák aránya két év alatt 10 százalékponttal javult.

A Bisnode hétfői közleménye szerint az átlagos fizetési határidő Magyarországon évek óta 29-30 nap körül mozgott, de 2013-ban és 2014-ben ez fokozatosan rövidült. Tavalyelőtt 27 nap, tavaly pedig már 26 nap körüli számlafizetési határidő volt a jellemző. Az átlagos fizetési határidők azonban azért is csökkentek, mert a rosszul fizető vállalkozások miatt szigorítottak fizetési feltételeiken a cégek.

A számlafizetéseket jellemző harmadik mutató, a fizetési késedelem is javult az elmúlt években, míg 2012-ben 23 nap volt a késedelem, addig 2013-ban 22 nap, 2014-ben pedig már csak 15 nap.

A Bisnode szerint a számlafizetési fegyelem javulásának több oka lehet. Az ország túl van a gazdasági visszaesés szempontjából a legnehezebb éveken, emellett a törvényi szigorítások is hatottak a fizetési határidők betartására.

A legnagyobb fizetési határidővel a számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártásával foglalkozó vállalkozásoknál, az építőiparban, a vegyiparban, a mezőgazdaságban és a gépiparban kell számolni, ahol 35 nap feletti az átlagos számlafizetési határidő.

A legtöbbet késő szektorok listáját az építőipar vezeti 29 napos átlagos fizetési késedelemmel, ezt követik az ingatlanügyletek 28 napos, és a papíripar 23 napos késéssel. Ugyanakkor itt is volt javulás, az építőiparban tevékenykedő cégek ugyanis tavalyelőtt 38 napot is késtek számlafizetéseikkel, az ingatlanügyletekkel foglalkozó, illetve a papíriparban működő vállalkozások pedig 36-38 nap közötti késésekkel egyenlítették ki tartozásaikat.

Általánosságban javult a magyar cégek fizetési fegyelme, de vannak olyan jelentős szektorok, ahol hosszabb pénzhez jutási idővel kellett számolni tavaly, mint 2013-ban - hívta fel a figyelmet a Bisnode. A mezőgazdaságban és a vegyiparban például magas késedelmek, illetve határidők jellemzőek, és a tavalyi év a tavalyelőttihez képest a fizetési fegyelem romlását hozta.

Megyénként Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén és Zala megye cégei fizetik átlagosan a leghosszabb határidőre számláikat, esetükben a Bisnode adatai alapján a 30 napot is meghaladta az átlagos fizetési határidő.

A legnagyobb fizetési késedelmet tekintve más megyék cégei kerülnek előre, Csongrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megye, valamint Budapest vállalkozásai késnek a leginkább, 16 nap felett számláik kiegyenlítésével.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.