Pénz-ügy

Nincs már pénz a mezőgazdasági biztosításokat támogató alapban

A mezőgazdasági biztosításokat támogató alap kerete az idén a megemelt összeg ellenére is kimerült, pedig a korábbi években mindig maradt benne pénz.

2014.12.20 08:23MTI

A keret 2012-ben 2,7 milliárd forint volt, ennek a 30 százaléka fogyott el, tavaly a 3,1 milliárdnak már a 70 százalékát felhasználták a mezőgazdasági termelők, míg az idén a 3,3 milliárd forint már elfogyott - ismerteti a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) közleményében.

A jogszabály háromféle támogatható mezőgazdasági biztosítás-csomagot ismer. Az A típusú a szántóföldi növényekre, a borszőlőre és az almára köthető, itt a biztosítási díj 65 százalékát vállalja át az állam. A B típusú biztosítás a zöldség- és gyümölcskultúrákat védi 48 százalékos visszatérítéssel, míg a C típusú biztosítás az előbbieken túli kockázatokat vállalja, de csak 30 százalékot térít vissza.

Jelenleg négy biztosító, az Allianz, a Generali, a Groupama, valamint az osztrák Hagelversicherung foglalkozik mezőgazdasági biztosítással, a termelők ezek biztosítási termékeiből választhatnak. Emellett létezik az állami kárenyhítési rendszer, amelyben mindig a termelők és az állam által befizetett összeget osztják fel a károsultak között.

A piaci biztosítások is csak akkor kapják meg a jogszabályban rögzített támogatási arányt, ha a támogatás elegendő rá. Amennyiben elfogy az ezekre szánt állami támogatási keret, akkor mindenki arányosan kevesebbet kap. A biztosítók akkor is a leszerződött összeget fizetik, de a termelőnek többe kerül a biztosítás a csökkent támogatás miatt.

A FBAMSZ néhány jogszabályi változásra is felhívja a gazdálkodók figyelmét. Az éves biztosítási díj befizetését a jelenleg érvényes november 15-i időpont helyett egy hónappal korábban kell igazolni jövőre, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál. Ez korábbi időpont annál, mint ahogy egyes mezőgazdasági ágakból - például a szőlőből - a bevétel befolyik. A biztosítási támogatás viszont továbbra is csak a következő év tavaszán jelenik meg a gazda számláján.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.