Összegzés

Kevesebb bevétellel, de hiány nélkül zár Zalaegerszeg költségvetése

Elsősorban a helyi iparűzési adóból befolyó összegek csökkenése miatt a tervezettnél kevesebb bevétellel számol Zalaegerszeg idei költségvetése, de tartalék bevonásával és egyes feladatok elhalasztásával költségvetési hiány nélkül zárja a város az idei évet.

2014.12.19 15:05MTI

Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) a zalaegerszegi közgyűlés döntéseit ismertető pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a 21,3 milliárd forintos végső főösszeggel elfogadott költségvetés összesen 845 millió forinttal marad el a tervezettől. Ennek legfőbb oka, hogy az eredetileg négymilliárd forinttal kalkulált helyi iparűzési adó 3 milliárd 250 millió forint körül alakul, illetve gépjárműadóból, a kedvezőtlen nyári időjárás miatt az Aquacity csúszdaparkból, valamint ingatlanértékesítésből is kisebb az idei bevétel.

A polgármester hozzátette: ennek ellenére hiány nélkül zárja az évet a város költségvetése, mintegy félmilliárd forintot ugyanis a meglévő tartalékból csoportosítottak át, 384 millió forintot pedig ingatlanértékesítésből és a kötelezettségvállalással nem terhelt feladatok későbbre halasztásával tudják fedezni.

A polgármester kitért arra is, hogy a közgyűlés döntése értelmében jövőre Zalaegerszegen nem emelkedik a lakbérek, a kéményseprőipari szolgáltatások és a nem közművel gyűjtött háztartási szennyvíz elszállításának díja. Egyedül a közétkeztetésben kényszerül a város hat százalékos díjemelésre, ami azonban kisebb megterheléssel jár csak, mert a város oktatási intézményeiben tanulók 40 százaléka térítésmentesen vagy fél áron jut hozzá az étkezéshez.

Balaicz Zoltán beszámolt arról is, hogy a vállalkozói kedv és a munkahelyteremtés élénkítése érdekében kamattámogatási rendszert dolgoztak ki a helyben élő mikro- és kisvállalkozók számára. Az évente 10 millió forintos keretből a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványon keresztül hitelhez jutó vállalkozások terheit csökkentik, de a 35 év alatti, új vállalkozásba kezdő fiatalok plusz támogatást is kapnak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.