Stratégia

Megállapodást kötött az agrárkamara és az ásványvíz szövetség

Stratégiai megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség (MAGYÜSZ) csütörtökön Budapesten.

2014.12.18 10:44MTI

Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős alelnöke az aláírás alkalmából tartott sajtótájékoztatón rámutatott: a következő évek kiemelt feladata a munkahelyteremtés, és a mezőgazdaság, élelmiszeripar versenyképességének javítása.

Az agrárkamarának ebben mint a gazdálkodó, a vidéken élők, és az élelmiszeripar első számú ernyőszervezetének fontos szerepe van.

Hozzátette: a magyar élelmiszergazdaság egésze kiemelt terület, ami az ágazat új uniós ciklusban nyújtott támogatásában is megmutatkozik majd. Eddig 59 különböző szakmai szervezettel kötött megállapodást a NAK, a mostani a 60.

A megállapodás rögzíti, hogy az ásványvíz, gyümölcslé, és üdítőital ágazatot érintő hazai és uniós jogszabályok előkészítő munkájában együttműködnek és figyelembe veszik egymás javaslatait - tette hozzá Éder Tamás.

Azt is vállalják, hogy az érintett termékek piaci zavarainak csökkentésében, és kiküszöbölésében együttműködnek. A megállapodás lehetőséget nyújt egymás szakmai rendezvényein, képzésein való részvételre is. Az alelnök reményét fejezte ki, hogy a megállapodás hosszú távú, és mindkét fél számára értéket jelentő közös munka alapjait teremti meg és mindkét szervezet céljainak eléréséhez hozzájárul.

Fehér Tibor, a MAGYÜSZ elnöke arról beszélt, hogy két évtizedes szakmai tapasztalatukkal járulnak hozzá a közös munka sikeréhez. Az önkéntesen szerveződő ásványvíz szövetség több mint 40 különböző méretű céget tömörít a kis családi vállalkozástól egészen a multinacionális cégekig, az ágazat évente 150-180 milliárd forint értéket állít elő és 5-6 ezer dolgozót foglalkoztat - ismertette Fehér Tibor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.