A Dunaferrnél

Felújította a nyersacéltömb-gyártást Magyarországon az ukrán Donbasz

Az ukrán Donbasz Ipari Szövetség (ISD) bejelentette, hogy újraindította a nyersacéltömb-gyártást magyarországi és lengyelországi gyáraiban, a dunaújvárosi Dunaferr acélműnél és a Huta Czestochowánál.

2014.12.17 15:34MTI

A lépést Szerhij Tkacsenko, az ISD jogi osztályának vezetője az Ukrajinszki Novini hírportálnak azzal indokolta, hogy Kelet-Ukrajnában az ukrán fegyveres erők és az oroszbarát szakadárok között folyó harcok miatt alcsevszki kombinátja leállt, ahol eddig a két közép-európai acélművük számára állították elő a félkész terméket.

Emiatt a Dunaferrnél és a Huta Czestochowánál ismét beindult az acélipari termékeik előállításához szükséges félkész termék gyártása.

Hangsúlyozta, hogy az intézkedés csupán átmeneti, ami mellett a vállalatcsoport termelésének optimalizálása érdekében döntöttek. Hozzátette, hogy amint újra működhet a Luhanszk megyei Alcsevszkben lévő gyár, a nyers acéltömböket ismét onnan szállítják majd a magyar és a lengyel gyárakba.

Ukrán források szerint az alcsevszki gyár már augusztusban leállt, azonban a félkész termék gyártásának Magyarországra és Lengyelországba áthelyezését csak most hozták nyilvánosságra a Donbasznál.

A donyecki székhelyű Donbasz Ipari Szövetség a kelet- és közép-európai térség vezető acélgyártó vállalatcsoportja, világszerte több mint 40 vállalat tartozik hozzá. 1995-ben alakult, egyik tulajdonosa az a Szerhij Taruta, akit októberben menesztett Petro Porosenko elnök a Donyeck megyei kormányzói posztról, amelyet március eleje óta töltött be.

Taruta ukrán források szerint szembekerült Porosenkóval, akinek kelet-ukrajnai béketerveit éles bírálatokkal illette, beleértve a Donyec-medence szakadárok kezén lévő közigazgatási egységeinek nyújtandó különleges státusról az elnök kezdeményezésére született törvényt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.