És jó sokat költöttünk

Többet utaztunk idén belföldön

A belföldi utazások során a magyarok 226 milliárd forintot költöttek, ebből szálláshelyre 93 milliárdot, vendéglátó-szolgáltatásokra és élelmiszerekre, valamint közlekedésre 44 milliárdot.

2014.12.16 15:47MTI

Az idei év első 9 hónapjában a többnapos belföldi utazások száma 3,4 százalékkal 11 millióra nőtt, és a turisztikai fogyasztás összességében 10 százalékkal volt magasabb mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közzétett adatokból.

A belföldi utazások során a magyarok 226 milliárd forintot költöttek, ebből szálláshelyre 93 milliárdot, vendéglátó-szolgáltatásokra és élelmiszerekre, valamint közlekedésre 44 milliárdot.

Az 1-3 napos (hétvégi típusú) utazások során 74 százalékban személygépkocsit használtak az utazók. Az autóbuszhasználatnak 15 százalék, a vonatnak 11 százalék volt az aránya. A leggyakrabban rokonlátogatás volt a célja a rövidtávú utazásnak (53 százalék), valamint az utazással eltöltött idő harmada volt üdülés, szórakozás, pihenés vagy városnézés.

Az igénybevett szállástípus így 57 százalékban rokonok által biztosított szállás volt. A kereskedelmi szálláshelyek között a szállodák voltak a legkeresettebbek. A rövidtávú utazások során a fogyasztás körülbelül 109 milliárd forint volt, amely 18 százalékkal több, mint a tavalyi évben.

A növekedés elsősorban a szállásra fordított kiadások emelkedésének köszönhető. Egy turista egy nap alatt átlagosan 4500 forintot költött el, ami 10 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Négy és annál több napos belföldi utazások során 24 millió napot töltöttek el a belföldi turisták, amely 5,7 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest.

Az átlagos tartózkodási idő 7,4 nap volt. A legnépszerűbb úti cél a Balaton volt: itt töltötték az összes idő 38 százalékát , 9,2 millió napot. A hosszabb utazások során 79 százalékban személygépkocsit, 10 százalékban autóbuszt és 11 százalékban vonatot használtak. A négy vagy annál több napos utazások során az igénybe vett szállástípusok közül a szálloda volt a legnépszerűbb (29 százalék). A rokon, ismerős által nyújtott szálláslehetőség 28 százalékot tett ki.

A kiadásokból szállásra 46, étkezésre 23, közlekedésre 14 százalékot költöttek az utazók. Az 25-44 éves korosztály a 35 százalékát, a 45-64 évesek pedig a 27 százalékát tette ki a turistáknak. Az utazások leggyakoribb célja a közép-magyarországi régió (4,4 millió nap), a Balaton (3,9 millió nap) és Észak-Magyarország (3 millió nap) volt.

A KSH adatai szerint, a lakosság jelentős része az év első kilenc hónapjában nem utazott sehova, 43 százalékban az anyagi lehetőségek hiánya miatt, további 20 százalék pedig egészségügyi okokra hivatkozva nem indult útnak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.