Jogszabályi háttér

Elfogadták az elszámolási törvény összes jegybanki rendeletét

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) elfogadta az elszámolási törvény alapján megalkotásra váró összes jegybanki rendeletet, így a fogyasztókkal való elszámolás jogszabályi háttere teljessé vált.

2014.11.27 18:11MTI

A közlemény szerint az MNB négy rendeletben rögzíti a részletszabályokat, amelyek az elszámolás módszertanát, a pénzügyi teljesítés határidejét, valamint a fogyasztók tájékoztatásának előírásait tartalmazzák.

Kitérnek arra: az ez év november 8-án hatályba lépett, az elszámolás alapmódszertanát rögzítő 42/2014. számú MNB elnöki rendelettel megindult a fogyasztói kölcsönszerződések tisztességtelen szerződéses kikötéseivel kapcsolatos elszámolás. Mivel az Országgyűlés november 25-én több helyen módosította az elszámolás kereteit meghatározó 2014. évi XL. törvényt, ezért ennek megfelelően aktualizálni kellett az első elszámolási rendeletet. Ezzel egy időben a PST elfogadott három további, az elszámolás gyakorlati megvalósítását lehetővé tevő rendeletet is.

A jegybanki közlemény szerint a második elszámolási rendelet szabályozza a késedelemmel, kedvezménnyel érintett szerződéseket, valamint az árfolyamgátra, a végtörlesztésre, az áthidaló kölcsönre, illetve a Nemzeti Eszközkezelőre vonatkozó speciális előírásokat.

E szerződések pontos elszámolásához olyan összetett módszertanra van szükség, amely a szerződés lefutásának modellezése során a kedvezményes, illetve késedelmes tételeket a felmerülésük időpontjában, az elszámolási törvény által rögzített elveknek megfelelően képes figyelembe venni, így biztosítva, hogy a fogyasztói túlfizetéseket maradéktalanul elszámolhassák. Mivel a speciális esetekben több módszertan alkalmazásával nem lehetne biztosítani azok teljes matematikai egyezőségét, ezért a második rendelet esetében a pénzügyi intézmények már csak egy módszertant alkalmazhatnak.

A harmadik rendelet szabályozza azt a becslési módszertant, amelyet a végelszámolás vagy felszámolási eljárás alatt álló pénzügyi intézményeknek kell alkalmazniuk, amennyiben nem áll rendelkezésükre elengedő adat a fogyasztói kölcsönszerződésekről az elszámolás végrehajtásához.

A rendelet az egyszerűbb alkalmazhatóság érdekében nem állít fel speciális elszámolási eljárást, elsősorban a hiányzó adatok meghatározását végzi el becsléssel. A pénzügyi intézményeknek a becslések és a tényadatok birtokában kell majd alkalmazniuk az első, illetve második rendeletben rögzített megfelelő módszertant, és kiszámolniuk a fogyasztói követelést.

A harmadik rendeletben határozta meg a PST a pénzügyi teljesítés határidejét is. A 2015. február 1-jei elszámolási fordulónap után a tájékoztatás kézbesítését követő 30 munkanapon belül az elszámolásokat pénzügyileg is rendezniük kell a pénzügyi intézményeknek, legkésőbb 2015. szeptember végéig.

A negyedik MNB rendelet előírja, hogy a pénzügyi intézmények részesítsék megfelelő tájékoztatásban a fogyasztókat. Ez a rendelet tartalmazza az elszámolás eredményéről, valamint a "fair" kamatozás és a forintosítás kapcsán felvetődő szerződésmódosításról szóló tájékoztatások tartalmi, alaki és formai követelményeit. A szabályozás kiterjed az elektronikus, illetve a papír alapú tájékoztatási tartalmakra is.



A jegybank a rendeletek Magyar Közlönyben történő kihirdetését követően intenzív tájékoztatási kampányba kezd - olvasható az MNB közleményében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.