Sokan már ősszel vásárolgatnak

Átlagosan 33 ezer forintot szánunk karácsonyi ajándékokra

Az ajándékozók 13 százaléka már ősszel elkezdte a vásárlást. A legtöbben, a vásárlók 56 százaléka novemberre, és december első felére tervezik az ajándékok zömének beszerzését.

2014.11.20 11:36MTI
freedigitalphotos.net/Naito 8

A magyarok, ugyanúgy, mint tavaly, átlagosan 33 ezer forintot terveznek költeni szeretteik karácsonyi ajándékaira, kétharmaduk előre spórol az ajándékokra, míg 4 százalékuk hitelből fogja finanszírozni a karácsonyfa alá kerülő csomagokat - ez derül ki a Cofidis Hitel Monitor legfrissebb felméréséből, amelynek eredményét csütörtökön juttatták el az MTI-nek.

Az ajándékozók 13 százaléka már ősszel elkezdte a vásárlást. A legtöbben, a vásárlók 56 százaléka novemberre, és december első felére tervezik az ajándékok zömének beszerzését.

Ennél későbbre alig egynegyed hagyja, köztük is mindössze 4 százalék gondolja úgy, hogy az ünnepeket közvetlenül megelőző napokig ráér. A felmérés szerint szinte mindenki, azaz a 18-69 éves korosztály kilenctizede tervez karácsonyi ajándékot vásárolni.

A tavalyihoz hasonlóan 31 százalék 7 vagy több személyt fog megajándékozni, közel ugyanennyien csak a legszűkebb körben (1-4 fő) osztják majd ki a csomagjaikat, míg 27 százalék 5-6 családtagnak, barátnak vesz majd meglepetést.

A válaszadók 62 százaléka bevásárlóközpontba megy a karácsonyi meglepetésekért, az internetet összességében a magyarok több mint egyharmada használja ajándékvásárlásra.

A karácsonyi ajándékokra szánt összeg alig tér el az előző évitől, a személyenkénti költés átlagosan 6100 forint. A megkérdezettek 55 százaléka idén sem költ majd többet, mint korábban, bár kevesebbet sem tervez kiadni. A karácsonyi kiadásokra a megkérdezettek több mint kétharmada takarékoskodik, köztük 31 százalék már az őszi hónapokban félre is tett az ünnepekre.

Az előre gyűjtögetők úgy tervezik, hogy a költségek több mint felét már december előtt összespórolják, de a többségnek aktuális havi jövedelmét is fel kell használnia az ünnepi előkészületekre.

Munkahelyi extra jövedelemben, jutalomban, utalványban összesen 18 százalék bízik, míg a téli ünnepek kiadásait 4 százalék finanszírozná kölcsönből.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.