Vélemények

Oroszország jelentheti a legnagyobb veszélyt a világgazdaságra

A világgazdaságot fenyegető öt tényező közül a válaszadók 52 százaléka sorolta az első helyre az Oroszország és Ukrajna közötti válságot. A második helyre került 26 százalékkal a Közel-Keleten pusztító Iszlám Állam terrorszervezet, a harmadik a sorban az ebolajárvány, öt százalékkal.

2014.11.17 16:25MTI
freedigitalphotos.net/David Castillo Dominici

Oroszország jelenti a legnagyobb kockázatot a világgazdaságra, és minden más országnál jobban megszenvedi az olajárak esését - véli a Bloomberg amerikai hírügynökség által megkérdezett befektetők többsége.

A múlt héten 510 befektető megkérdezésével készült felmérés hibahatára plusz-mínusz 4,3 százalék. A világgazdaságot fenyegető öt tényező közül a válaszadók 52 százaléka sorolta az első helyre az Oroszország és Ukrajna közötti válságot. A második helyre került 26 százalékkal a Közel-Keleten pusztító Iszlám Állam terrorszervezet, a harmadik a sorban az ebolajárvány, öt százalékkal.

"Az orosz-ukrán válság maximális veszélyt jelent, mivel egy szuverén állam igyekszik befolyását növelni káosz keltésével és a katonai erővel való fenyegetéssel. Ez hatással lehet azokra az általános elképzelésekre, hogy milyen fejlődési szinten áll a világ és milyen kockázatok fenyegetik" - véli Michael Simonsen, a Nordea Bank részvénykereskedési osztályának vezetője.

A megkérdezett befektetők 51 százaléka úgy ítéli meg, hogy Oroszországot jobban sújtja az olajárak esése, mint más államokat. A válaszadó 21 százaléka Venezuelát, 12 százaléka Szaúd-Arábiát, 6 százaléka pedig Iránt látja leginkább veszélyeztetettnek.

Az olcsó kőolaj legnagyobb nyertese a befektetők 31 százaléka szerint az Egyesült Államok, 18 százalék szerint Kína, 15 százalék szerint pedig Japán. Európa és India egyaránt 11-11 százalékot kapott. Vlagyimir Putyin orosz elnök a hét végén közölte, hogy módosíthatják a jövő évi költségvetést, ha az olajárak tovább esnek.

A kiadási oldalt azonban úgy korrigálják, hogy a szociális kiadásokhoz nem nyúlnak hozzá. Az olajárak négyéves mélységbe süllyedtek a múlt héten a keresletet meghaladó kínálat következményeként. Számos elemző biztos abban, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Nemzetközi Szervezete (OPEC) nem fogja csökkenteni a kitermelési kvótát november 27-i bécsi ülésén.

Ebben az esetben a kőolaj hordónkénti (159 liter) ára akár 65 dollárra is süllyedhet januárra - figyelmeztettek az egyik legnagyobb globális pénzügyi szolgáltató csoport, a JP Morgan elemzői.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj januári szállításra hordónként 78,38 dollárba került hétfő délután, 1 dollár 1 centtel, 1,28 százalékkal csökkent az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Ugyanekkor a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára decemberi szállításra hordónként (159 liter) 1,19 százalékkal 74,92 dollárra süllyedt, 90 centtel vált olcsóbbá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.