Utólag kell szabályokat létrehozni

A drónok fejlődése meghaladta a törvényi szabályozás korlátait

A vezető nélküli repülőgépek (drónok) fejlesztése jelentősen felgyorsult, a törvényi szabályozás pedig ezt nem tudta követni, a szabályokat utólag kell létrehozni, ezzel az unió és Magyarország is folyamatosan foglalkozik - hangzott el szerdán Budapesten egy a témában tartott konferencián.

2014.10.29 15:57MTI

Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnöke a konferencia utáni sajtótájékoztatón azt mondta, a jelenlegi szabályokat nem a drónokra hozták létre, ezért fontos, hogy a jogszabályokat a legcélszerűbben módosítsák.

Ezen az unió és Magyarország is dolgozik, és bár Magyarországnak van már előkészített anyaga, az uniós szabályozást is meg kell várni. Hangsúlyozta, hogy nem célszerű a területet túlszabályozni, mert azzal az iparágnak ártanak, és nem ez a lényege a folyamatnak.

Hozzátette: ebben a kérdésben kiemelt szerepe van a frekvenciagazdálkodásnak, hogy ne kerüljön olyan gép forgalomba, amely interferálhat más, fontos rendszerekkel.

Szepessy Kornél, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója azt mondta, kutatások zajlanak egyebek mellett arról, hogy a drónokat hogyan lehet a légtérbe engedni, elkülönítetten a többi repülőgéptől vagy integráltan kell-e őket kezelni.

Azt is meg kell szabni, hogy a polgári felhasználású drónokat az ellenőrzött légtérben való repüléshez milyen berendezésekkel szereljék fel. Elmondása szerint a rádió összekötetés, a navigációs képességek, a radarok általi felderíthetőség fontos szempontok, és meg kell felelniük a műszeres repülés szabályainak is.

Ugyanakkor ki kell fejleszteni és szabályozni a kényszerhelyzetekben használt rendszereket és az összeütközésre figyelmeztető, úgynevezett TCAS rendszert is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.