Biztonság

Együttes csúcson a születések és a női foglalkoztatás

"Magyarország jó példa arra, hogy akkor születik több gyermek, ha több nő dolgozik, s ennek következtében nagyobb biztonságban érzik magukat a családok."

2014.10.24 14:39MTI

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken reagált a Központi Statisztikai Hivatal friss adataira.

Az NGM közleményében idézték Szalai Piroskát, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős volt miniszteri biztost, aki kiemelte: a KSH legfrissebb adatai szerint az idén több mint 1600-zal több gyermek született az első nyolc hónapban, mint az előző év azonos időszakában, ezért nagy az esélye annak, hogy az utóbbi 5 év legmagasabb születésszámát érjük el az idén.

A közlemény szerint már akkor is elérnénk ezt a csúcsot, ha a következő hónapokban csak annyi gyermek születne, mint tavaly.

Az NGM közleménye szerint komoly esély van arra is, hogy a teljes termékenységi arányszám meghaladja az idén az 1,4-et (azaz átlagosan egy anyának 1,4-nél több gyereke születik).

A Bokros-csomag következtében esett 1,4 alá ez a szám, s maradt is ezen a szinten 18 éve - közölte Szalai Piroska. A közlemény szerint a növekvő születési adatok mellett gyorsan javulnak a nők foglalkoztatási adatai is, 2014 második negyedévében az unió tagállamai közül mindhárom foglalkoztatási mutató Magyarországon javult a legnagyobb mértékben a nőknél: a 15-64 éves korú nők foglalkoztatási rátája 3,3 százalékkal, míg a Magyarországot követő Cipruson jóval kisebb mértékben, 2,1 százalékkal.

A munkanélküliségi ráta Magyarországon 2,4 százalékkal csökkent, a sorban következő Portugáliában 2,3 százalékkal, a harmadik helyezett országban 1,7 százalékkal. Az inaktivitási arány is alacsonyabb Magyarországon, 2,1 százalékkal, Horvátország a következő 1,9 százalékkal - emlékeztetett a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős volt miniszteri biztos.

Szalai Piroska véleménye szerint ezek a pozitív folyamatok a GYED extra bevezetésének köszönhetők. Mint az NGM közleményében olvasható, januártól a juttatások megtartása mellett munkát is vállalhatnak a kisgyermekes anyák, s így a családok biztonságérzete kimutathatóan javult.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.