Gyász

Átmenetileg a korábbi elnök tér vissza a Total élére

A Total francia olajcég igazgatótanácsa Christophe de Margerie elnök-vezérigazgató halálát követően a vállalat élére vezérigazgatónak Patrick Pouyannét választotta meg.

2014.10.22 14:21MTI

Ő eddig az olajfinomításért felelős ágazatot vezette, az elnöki posztot pedig ismét Thierry Desmarest tölti be - közölték szerdán szakszervezeti források.

Thierry Desmarest, aki 1995 és 2010 között már állt a Total élén, fokozatosan fogja átadni az elnökséget az 51 éves Pouyannénak.

Az elnöki és vezérigazgatói poszt szétválasztását ugyanakkor még a cég közgyűlésének is jóvá kell hagynia.

Nem ez az első alkalom, hogy a Total egy tandemmel oldja meg a cég irányítást: 2007-ben az akkori elnök, Desmarest is szétválasztotta a két funkciót és majdani utódát, a kedden Moszkvában repülőgép-balesetben elhunyt Christophe de Margerie-nek adta át a vezérigazgatói feladatkört, aki aztán 2010-ben az elnökséget is átvette.

Desmarest, aki leköszönése óta a Total tiszteletbeli elnöke volt, 70 éves koráig, 2015 decemberig fogja elfoglalni az elnöki széket. Attól kezdve Pouyanne lesz az egyszemélyi vezetője a vállaltnak.

Patrick Pouyanne 2011 óta vezeti az olajfinomítási ágazatot a Totalnál. A mérnök végzettségű szakember minisztériumi tisztviselőként kezdte a kearrierjét, 1997-ben került az Elf csoporthoz, ahol az exportrészlegnél dolgozott Angolában és Katarban. Az Elf felvásárlása után a Totálnál folytatta a karrierjét, ahol először szintén az exporttal foglalkozott, 2011-ben az olajfinomítási ágazat helyettes vezetőjévé, majd 2012 januárban igazgatójává nevezték ki.

Vezérigazgatóként legfőbb feladata az európai túltermeléssel küzdő cég franciaországi átszervezése lesz.

A 68 éves Thierry Desmarest nevéhez fűződik a Total világcéggé emelése, a visszatérő elnök kiváló stratégiai ötleteiről, de időnként ügyetlen kommunikációs fellépéseiről ismert. Elnöki tevékenységét jelentősen besározta 1999-ben az Erika nevű tartályhajójának balesete: a máltai felségjelű rakományából 20 ezer tonna nyersolaj ömlött az Atlanti-óceánba Franciaország partjainál. Négyszáz kilométeres partszakaszon keletkezett olajfolt, a szennyeződés mintegy 75 ezer madár pusztulását okozta.

Desmarest 1981-től dolgozik a Totalnál, amelynek irányítását 1995-ben vette át és a legjelentősebb világcégek sorába emelte. 2007-ben a vezérigazgatói posztot átadta Christophe de Margerie-nak, de megtartotta vezető szerepét az igazgatótanácsban. Miután 2010-ben Christophe de Margerie az elnökséget is átvette, Desmarest tiszteletbeli elnök lett, de az igazgatótanácsban továbbra is helyet foglalt, és a Total Alapítvány elnöki székét is megőrizte. Tagja egyébként az Air Liquide, a Sanofi-Aventis, a Renault és a Bombardier igazgatótanácsának is.





A Total a forgalom és a nyereség szempontjából Franciaország elsőszámú vállalata, a világ egyik legjelentősebb olaj- és gázipari vállalata. A tavalyi évet 189,5 milliárd eurós forgalommal zárta, 100 ezer embert foglalkoztat és 130 országban van jelen. A profitját illetően a legjelentősebb francia cég 2013-ban 10,8 milliárd eurós nettó nyereséget könyvelt el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.