Személyi + lakcímkártya

Év végéig kötelesek igazolni magukat az önkéntes pénztári tagok

A pénzmosás elleni törvény rendelkezéseinek megfelelően az önkéntes pénztári tagok 2014. december 31-ig kötelesek személyesen, személyi igazolvány és lakcímkártya bemutatásával igazolni személyazonosságukat.

2014.10.18 14:05MTI
freedigitalphotos.net/anankkml

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleménye szerint a tagoknak célszerű előzetesen tájékozódniuk, hogy szükséges-e pénztárukat e célból felkeresni. A tagok egy részénél ugyanis a pénztárak már korábban elvégezhették az ügyfél-átvilágítást, illetve esetleg más szolgáltatóktól megkaphatták a szükséges információkat.

Az önkéntes nyugdíj-, egészség- valamint önsegélyező pénztárak jellemzően az éves számlaértesítőben, illetve esetenként hivatalos honlapjukon informálták az érintett ügyfeleket.

Amennyiben az ügyfél-átvilágítás nem történik meg az év végéig, a pénztártag januártól nem tud például egészségpénztári kártyával fizetni, önsegélyező pénztári szolgáltatást igénybe venni, illetve - ha ezt igényelné - nem veheti fel nyugdíjpénztári hozamait.

Az MNB egyúttal felhívja a figyelmet arra is, hogy a határidő nem jogvesztő, tehát ezt követően is azonosíthatják magukat az ügyfelek és amint ez megtörténik, a pénztár ismét teljes körű szolgáltatást nyújthat az érintett ügyfél számára.

Az ügyfél-átvilágításig az egyéni számlára érkező befizetéseket továbbra is jóváírják, azok hozamot termelnek, s a tag addig felhalmozott tőkéje, illetve hozamai sem vesznek el. Ezek a pénzmosás elleni törvény tavaly módosult rendelkezéseivel összefüggő előírások azokat a pénztártagokat érinthetik, akik 2013. július 1-jét megelőzően léptek be a pénztárba.

A jegybank, illetve jogelőd pénzügyi felügyeleti hatósága rendszeresen vizsgálta az ügyfél-átvilágítási kötelezettségek teljesítését, és több önkéntes pénztárral szemben alkalmazott intézkedést az ezzel kapcsolatos szabályszegés, mulasztás miatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.