Párizs

Magyar élelmiszerek a világ legrangosabb szakkiállításán

A Magyar Turizmus (MT) Zrt. Agrármarketing Centrum Vezérigazgatósága összesen 259 négyzetméternyi területen, 28 kiállító termékeivel jelenik meg Párizsban október 19. és 23. között.

2014.10.18 21:30MTI

A világ egyik legrangosabb nemzetközi élelmiszeripari szakkiállításán, a párizsi SIAL (Salon International de l'Agroalimentaire) szakkiállításon ismét bemutatkozik Magyarország élelmiszeripara: a Magyar Turizmus (MT) Zrt. Agrármarketing Centrum Vezérigazgatósága összesen 259 négyzetméternyi területen, 28 kiállító termékeivel jelenik meg Párizsban október 19. és 23. között - írta az MT Zrt. hírlevelében.

A közlemény szerint a kétévente megrendezett szakkiállítás a francia piac mellett a világ teljes élelmiszerexport-piacáról is szól. A szakkiállítás az idén a fogyasztói trendek szerinti sikertermékekre és újdonságokra fókuszál, több mint 6300 kiállítóval, várhatóan több mint 150 000 látogatóval, a világ mintegy 200 országát bevonva.

A magyar közösségi bemutató három helyszínen található: a legnagyobb, általános tematikájú standon a delikátesz és kézműves magyar termékek mellett többféle méz, édesipari termékek, magvak, sajtok, pulyka- és húskészítmények, zöldség-gyümölcs konzervek, ételízesítők, bébiételek, alkoholos italok, prémium minőségű ásványvíz és az egészséges életmódba illeszthető termékek lesznek kiállítva, de még tofu készítmények is szerepelnek a kínálatban.

Az érdeklődőket a kóstoltatás mellett új, francia nyelvű gasztronómiai kiadvánnyal is várják majd. A fagyasztott élelmiszerek szekciójában négy gyártó állít ki fogyasztásra kész és tovább feldolgozandó mélyhűtött termékeket.

A Földművelésügyi Minisztérium széles körű marketingprogrammal támogatja a magyar sertéshús- és húskészítmények piacra jutását, aminek keretében három magyar hús- és húskészítmény-exportőr jutott bemutatkozási lehetőséghez a SIAL hús szekciójában.

A legutóbbi rendezvényen, 2012-ben több mint 100 ország mintegy 6000 kiállítója mutatkozott be, ezek 84 százaléka külföldi volt. A 150 258 látogató 63 százaléka érkezett külföldről. A magyar kiállítók is számítanak a többi uniós országból érkező látogatóra, de hívnak partnereket Kelet-Európából és az arab térségből is - olvasható a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.