Környezetvédelem

Válasszunk környezetbarát csomagolást

A felelős erdőgazdálkodásból származó csomagolóanyagok választásának fontosságára hívja fel a figyelmet a Tetra Pak Hungária Zrt. a környezettudatos szemlélet erősítése érdekében.

2014.10.11 08:56MTI

Magyarországon átlagosan 85 kilogrammnyi papírt használ el egy ember évente, ennek jelentős részét a vásárlásokból adódó csomagolóanyag mennyisége teszi ki. Naponta 1,9 millió darab olyan terméket - gyümölcslevet, tejterméket - vásárolnak a hazai fogyasztók, amelyek kartondobozba vannak csomagolva - derül ki a csomagolóanyagokat gyártó társaság tájékoztatásából.

A Tetra Pak az erdők felelőtlen kezelésének megakadályozása érdekében 2007 óta működik együtt az FSC (Felelős Erdőgazdálkodás Tanácsa) nemzetközi szervezettel, 2013 óta pedig magyarországi ügyfelei számára is elérhetővé tette az FSC emblémát viselő csomagolást.

A felelős erdőgazdaságok védik az erdőket, céljuk, hogy megtartsák azok környezetvédelmi, társadalmi és gazdasági egyensúlyát. A tanúsított erdőkben folyó fakitermelés minimálisra csökkenti az erdő növényeire, állataira és egyéb élőlényeire gyakorolt hatást, a helyi közösségek részesednek a gazdálkodás hosszú távú előnyeiből, az erdőgazdaságot pedig úgy tervezik és irányítják, hogy nyereséges legyen, de a megtermelt profit ne veszélyeztesse az erdő regenerációját, fenntarthatóságát.

A budaörsi gyár tavaly összesen 2,91 milliárd egységnyi italos kartondobozt gyártott, hat különböző méretben, tíz különböző kivitelben. A Budaörsön gyártott italos karton 94 százalékát a világ 28 országába exportálják.

Világszerte a Tetra Pak összesen 40 csomagolóanyag- és záróelem-gyártó üzemet működtet. A cégcsoport tavaly összesen 178,4 milliárd egységnyi italos kartondobozt gyártott és 580 töltőgépet értékesített.

A társaság tájékoztatása szerint globálisan a Tetra Pak kartondobozok alapanyagának 99 százaléka felelős erdőgazdálkodásból és egyéb ellenőrzött forrásból származik, ugyanakkor csak meghatározott százalékuk viseli az FSC védjegyét.

Ugyanez a helyzet Magyarországon is, a csomagolás papír alapanyaga 99 százalékban ellenőrzött forrásból származik, de csak a termékek mintegy 19 százaléka viseli a független szervezet tanúsítását. A logó feltüntetéséről a terméken ugyanis a kartondobozba csomagolt termék márkatulajdonosa dönt. A Tetra Pak azt biztosítja, hogy minden márkatulajdonos, amely szeretné, feltüntethesse az FSC logót a termékein.

Idén szeptember végéig a Tetra Pak 60 millió darab FSC logóval ellátott italos kartondobozt értékesített Magyarországon, és szeretnék minél több vásárlóban tudatosítani, hogy ha ezeket a csomagolóanyagokat választják, kevésbé terhelik a környezetet.

A Tetra Pak magyarországi leányvállalata a 2013. április 1-jétől 2014. március 31-éig tartó üzleti évben 39,9 milliárd forint árbevételt ért el. A főleg exportra termelő budaörsi gyár nettó árbevétele 28,4 milliárd forint volt, minimálisan csökkent az előző évhez képest, kereskedelmi vállalata viszont 32 százalékkal, 11,5 milliárd forintra növelte magyarországi értékesítését - közölték.

A társaság Magyarországon mintegy 300 munkavállalót foglalkoztat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.