Nem volt meg a várt forgalom

Bezárja két mini-barkácsáruházát a Praktiker

Bezárja sátoraljaújhelyi és komáromi mini-barkácsáruházát a Praktiker, mert azok a kétéves tesztidőszakban nem produkálták a várt forgalmat, a cég ugyanakkor a mini-barkácsáruházak koncepcióját nem veti el, és magasabb fizetőképes kereslettel rendelkező régióban, kedvezőbb bérleti feltételekkel keres új helyszíneket.

2014.09.12 16:45MTI
freedigitalphotos.net/adamr

A Praktiker Építési- és Barkácspiacok Magyarország Kft. MTI-hez eljuttatott közleménye idézi Karl-Heinz Keth ügyvezető igazgatót, aki elmondta: a két üzlet bezárásával nem szűnnek meg munkahelyek, a dolgozók az esztergomi és a miskolci áruházban folytatják munkájukat.

A sátoraljaújhelyi és komáromi miniáruház vásárlói a szeptember 21-i bezárást követően visszáru, reklamáció vagy más ügyben a miskolci vagy a győri áruházhoz fordulhatnak.

A cég közlése szerint a szavatossági, jótállási jogok nem vesznek el az adott régiókban korábban vásárolt árucikkekre, azok az országos hálózatán keresztül továbbra is érvényesíthetőek.

A Praktiker két éve nyitotta meg miniáruházait Sátoraljaújhelyen és Komáromban azzal a szándékkal, hogy tesztelje a kis alapterületű barkácsáruház elképzelést. Mindkét üzletet 2 éves tesztidőszakra vette bérbe, korábbi élelmiszeráruházak helyén.

A miniáruházak a legközelebbi - miskolci és esztergomi - nagy alapterületű Praktiker áruház "leányvállalataként" működtek. A tesztidőszakra kiválasztott településeken azonban nem következett be a várt keresletrobbanás, és a rentábilis működéshez szükséges bérleti díjakról sem sikerült megállapodni a bérbeadókkal.

Karl-Heinz Keth a közlemény szerint azt is hangsúlyozta, hogy a németországi fejleményektől függetlenül a magyarországi Praktiker-vállalat továbbra is önállóan és zavartalanul működik, miközben a háttérben továbbra is zajlanak a tárgyalások a tulajdonosváltásról.

A Praktiker 1998-ban lépett a magyar piacra, jelenleg több mint 1200 embernek ad munkát 19 áruházában, illetve Mester utcai központjában. A cég a nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint tavaly 26,18 milliárd forint árbevételt ért el, vesztesége 2,8 milliárd forint volt, az egy évvel korábbi 27,7 milliárdos árbevétel és 2,5 milliárd forint veszteség után.

A Praktiker németországi anyavállalata 2013 szeptemberében jelentett fizetésképtelenséget, majd októberben felszámolási eljárás iránti kérelmet terjesztett elő a Baumarkt Praktiker International GmbH.

Utóbbi cég működési körébe tartoznak a külföldi leányvállalatok, köztük a magyarországi Praktiker-lánc is, amely jelenleg eladás alatt áll. A Praktiker Építési és Barkácspiacok Magyarország Kft.-re már több cég bejelentette vételi szándékát, köztük az MPF Holding és a KÉSZ-csoport is. Sajtóhírek szerint a lengyel Praktikert felvásárló, Svájcban bejegyzett Papag AG is a potenciális vevők között van.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.