Hatás-ellenhatás

Az ukrán válság a magyar növekedésnek is betehet

A magyar gazdaság is megszenvedheti az orosz-ukrán konfliktus esetleges elhúzódását, a devizaalapú hitelek ügyében tervezett intézkedések ugyanakkor várhatóan csökkentik Magyarország gazdasági sérülékenységét.

2014.09.02 14:35MTI

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai közölték: az első félévi erőteljes teljesítmény alapján 3 százalékos magyar GDP-növekedést várnak 2014 egészére, de ez a prognózis már tartalmazza a cég azon várakozását, hogy a második félévben erőteljesen lassul a magyar gazdaság növekedése.

A ház szerint az orosz-ukrán konfliktus ellenszele 2015-ben akár 1 teljes százalékponttal is lassíthatja a magyar gazdasági növekedést az idei évre várt ütemhez képest.

A Bank of America-Merrill Lynch londoni szakértői főleg az export és a beruházások növekedési lendületének lanyhulásától tartanak az ukrajnai válság miatt. Előrejelzésük szerint ebben a környezetben az éves összevetésű magyarországi infláció a jelenlegi alapeseti várakozásokkal ellentétben esetleg 2015 végéig sem éri el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3 százalékos célját, csak 2016-ban.

A magyar gazdaság lendületének lassulásával más nagy londoni házak is számolnak, szintén külső okok miatt.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni közgazdászai legutóbbi felülvizsgált becslésükben közölték, hogy a második negyedévi adatok alapján az eddigi 3 százalékról 3,3 százalékra emelték a magyar gazdaság idei egész évi növekedésére szóló prognózisukat, annak ellenére is, hogy a cég 2014 második felében 3 százalék körüli éves ütemre lassuló növekedéssel számol Magyarországon. A lassulást valószínűsítő prognózisukat a JP Morgan elemzői azzal a véleményükkel indokolták, hogy jóllehet az ipari rendelésállomány és a bizalmi jelzőszámok a jelenlegi negyedév kezdetén is még magasak voltak, a "külső ellenszél" azonban ha késleltetve is, de el fogja érni a magyar gazdaságot.

Egyes citybeli elemzői vélemények szerint ugyanakkor Magyarország és Közép-Európa egésze számára nem az ukrajnai válság, hanem az euróövezeti gazdaság gyenge teljesítménye a nagyobb aggodalomforrás befektetői szempontból.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai az ukrajnai fejlemények lehetséges járványhatásáról összeállított tanulmányukban hangsúlyozták: a közép-európai EU-gazdaságok oroszországi kapcsolatai jelentősek, de nem annyira, amennyire a közvélekedés tartja; az euróövezet messze fontosabb exportpiacuk, mint Oroszország.

A Capital Economics szerint a közép-európai piacokon aktív befektetők számára ezért aggályosabbak az utóbbi hónapok gyenge euróövezeti aktivitási adatai, köztük a legutóbb közzétett valutauniós gazdasági hangulati jelzőszámok. Ezzel együtt is azonban a közép-európai részvényárazásoknak és a helyi valutáknak is van erősödési mozgásterük - vélekedtek a cég elemzői.

Forrás: Wikipedia

A ház előrejelzése szerint a forint 2014 végére 300 forint/euróig, 2015 végére 295 forint/euróig erősödik. A Capital Economics várakozása szerint a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a jövő év végére 19 500 pontig emelkedhet.

A Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzői keddi prognózisukban kitérnek a devizaalapú hitelek ügyében tervezett intézkedésekre is, hangoztatva azt a véleményüket, hogy a lakossági devizaadósság-teher enyhítését célzó lépések elősegíthetik a magyar gazdaság sérülékenységének csökkenését. A ház szerint ennek egyik tényezője az, hogy a következő egy évben várhatóan csökkenésnek indul a nem teljesítő kinnlevőség-hányad, mindenekelőtt a lakossági hitelállomány esetében, tekintettel arra, hogy a háztartások egy része a folyamatban lévő jogi viták miatt leállt devizaalapú kötelezettségeinek törlesztésével.

Emellett a devizaalapú hitelek átváltásához valószínűleg az MNB is támogatást nyújt. A Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzőinek számításai szerint a cég által felvázolt "legmerészebb forgatókönyv" esetén - amely a teljes, hozzávetőleg 11 milliárd eurós devizaalapú ingatlanhitel-állomány egy lépésben történő átváltásával számol - a jegybanki devizatartalék átmenetileg 24 milliárd euróra csökkenne, ami 3,5 havi importszámla fedezetére lenne elég a jelenlegi 5 havi importszámla-egyenérték helyett. A cég londoni elemzői szerint ugyanakkor az EU-alapokból érkező folyósítások jövőre várhatóan 5-6 milliárd euróval visszatöltik a magyar devizatartalékot.

A ház várakozása szerint az orosz-ukrán konfliktus és a gyenge euróövezeti teljesítmény legvalószínűbb együttes hatása a magyar monetáris politikára az lehet, hogy a várakozásokhoz képest később kezdődik az MNB szigorítási ciklusa.

A Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzői jelenleg azzal számolnak, hogy a magyar jegybank 2015 negyedik negyedévében 3,00 százalékra emeli vissza alapkamatát a mostani 2,10 százalékról, annak érdekében, hogy a reálkamat pozitív tartományban maradhasson. A cég szakértői azonban - főleg az euróövezet lefelé ható növekedési kockázatai miatt - látnak lehetőséget további mérsékelt MNB-kamatcsökkentésre is az idei év vége előtt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.