Hamarosan indulnak az új járatok

Lisszabonba és Maastrichtba repít a Wizz Air

A cég Airbus A320-asai március 30-ától repülnek Lisszabonba kedden és szombaton, Maastrichtba pedig május 15-től lehet a Wizz Airrel eljutni, a gépek hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap repülnek a hollandiai városba.

2014.08.25 13:05MTI
MTI/Illyés Tibor

A cég Airbus A320-asai március 30-ától repülnek Lisszabonba kedden és szombaton, Maastrichtba pedig május 15-től lehet a Wizz Airrel eljutni, a gépek hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap repülnek a hollandiai városba.

A bővítést Váradi József vezérigazgató azzal indokolta, hogy a dél-európai, valamint a maastrichti régióban eddig is erős volt a jelenlétük, így "logikus" volt a két újabb célállomás felvétele az úthálózatba.

A vezérigazgató elmondta még, hogy Budapestre újabb gép érkezik, ezzel 500 ezerrel nagyobb ülőhely-kapacitást tudnak kínálni, amelyet hálózatbővítésre és a meglévő járatok sűrítésére használnak.

Ezzel kapcsolatban jelezte: 2015 tavaszától növelik járataik számát tíz városba: egyebek mellett Londonba, Brüsszelbe, Milánóba, Madridba és Stockholmba is. Hangsúlyozta, hogy a január-júliusi időszakban 26 százalékkal több utasuk volt az előző év azonos időszakához képest, piaci részesedésük júliusban a magyar piacon 31 százalék volt. Kérdésre válaszolva Váradi József elmondta, hogy a szokásos, igényekhez igazított téli menetrendi kínálatuk lesz, ugyanakkor a bakui járat gazdaságossága megkérdőjeleződött azzal, hogy a bakui földi kiszolgáló jelentősen megnövelte a kiszolgálás árát, így ez az útvonal a téli menetrendben nem elérhető.

Jelezte: hétfőtől kezdve 2015 október végéig lehet jegyeket foglalni a Wizz Air honlapján, hosszú távú járatokban pedig továbbra sem gondolkodnak, mivel ez az üzemelési forma eltér attól, amelynek alapján a légitársaság jelenleg üzemel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.