120 milliós beruházás

Tatabányán új telephelyet épít a Sharf Hungária

A különböző gépeket, építőipari berendezéseket forgalmazó Sharf Hungária új telephelyet épít Tatabányán, ahol egy épületben helyezik el a cég raktárát, javítóbázisát és irodáit.

2014.08.23 08:55MTI
Forrás: Wikipedia

Somogyi Ferenc, a társaság ügyvezetőjének tájékoztatása szerint a beruházás költsége közel 120 millió forint, az összeg felét támogatásként, uniós pályázaton nyerték el. Az új telephelyet a tatabányai ipari park közelében építik fel, egy olyan területen, ahol már több vállalkozás megtelepedett.

A könnyűszerkezetes épület alapterülete 860 négyzetméter lesz, s várhatóan 2015 márciusáig elkészül.

A Sharf Hungária száz százalékig magyar tulajdonban lévő cég, 1990-ben német leányvállalatként kezdte meg működését Tatabányán, bányagépek forgalmazásával. A jelenlegi ügyvezető 1999-ben teljes körű tulajdont szerzett a vállalkozásban.

A társaság öt főt foglalkoztat, a létszám az új telephely átadásával hárommal bővül. A cég 2013-as árbevétele közel 200 millió forint volt, a jövőben jelentős bővülésre számítanak, mert a válság előtti öt évben az árbevétel átlagosan 500 millió forint körül alakult.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.