Cséfalvay

Innováció: 140 milliárd forint a startupoknak

A kockázati tőkebefektetések 2010 óta bővülnek a Jeremie programoknak köszönhetően, már 130 milliárd forint van ilyen alapokban, de ennek a kétharmadát még nem helyezték ki.

2014.03.19 15:52MTI

A startup cégek fejlődését a tervek szerint 140 milliárd forinttal segíti a kormány a jövőben az uniós forrásokból, az összeg nagyobb részét, 110 milliárd forintot pénzügyi eszközök révén juttat majd el hozzájuk - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára egy szerdai budapesti szakmai konferencián.

Cséfalvay Zoltán a Venture Capital Summit című konferencián kiemelte: Magyarországon a kockázati tőkebefektetések aránya világviszonylatban is magas, Európában GDP-arányosan az első helyen áll az ország ezen a területen, és az egész világon is ott van az első tízben.

Hangsúlyozta: a kockázati tőkebefektetések 2010 óta bővülnek a Jeremie programoknak köszönhetően, már 130 milliárd forint van ilyen alapokban, de ennek a kétharmadát még nem helyezték ki.

Cséfalvay Zoltán szerint a kormány terve, hogy 2020-ra Magyarország Kelet-Közép-Európa startup központjává váljék.

Cséfalvay Zoltán szerint ehhez adóügyi könnyítéseket is bevezetnének mind az érintett startup, az innovatív kiscégek, mind a befektetők számára.

Az államtitkár megismételte: a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakban az uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítja majd a kormány, a klasszikus kutatás+fejlesztési tevékenységre 800 milliárd forintot szánnak.

Kiemelte: az, hogy a források 10 százalékát pénzügyi eszközökön keresztül helyezik ki, a régióban a legmagasabb arányt mutatja. A K+F területre és az innovációs tevékenységre a pénzügyi eszközökön keresztül mintegy 200 milliárd forintot tervez kihelyezni a kormány.

Az állam nem kívánja átvenni a startupok erősítését a piactól, az organikus fejlődésüket szeretné ösztönözni - mondta Cséfalvay Zoltán.

Az NGM államtitkára rámutatott: változtatni kellene a kockázati tőkecégeknél a "bankár mentalitáson", technológiai befektetői hozzáállásra lenne szükség az alapok részéről. Emellett az induló cégek mentorálására, támogatására, a hatékony tanácsadásra is nagy szükség lenne, valamint javítani kellene a kockázati tőketársaságok átláthatóságán is - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.