Minimalizálják a versenytorzulásokat?

A Malévnak már késő: engedélyezték az állami támogatásokat

Állami segítség nélkül bajban lenne az európai légiközlekedés? Az EB engedélyezné a regionális repterek és az új útvonalak állami támogatását.

2014.02.20 13:25MTI

Lehetővé tenné az uniós tagországok számára az Európai Bizottság, hogy meghatározott ideig állami támogatást nyújtsanak az évente hárommillió utasnál kevesebbet fogadó regionális repülőtereknek, valamint légitársaságoknak új útvonalak, összeköttetések, desztinációk létesítéséhez - közölte csütörtökön Joaquín Almunia, a brüsszeli testület versenypolitikáért felelős tagja.

A repterek esetében az új szabályok 10 éves átmeneti időszakra teszik majd lehetővé, hogy a tagállamok közpénzből támogatást nyújtsanak a légikikötők működéséhez. A létesítménynek ez idő alatt át kell alakítani üzleti modelljét, hogy állami támogatás nélkül is működőképes legyen.

Emellett Brüsszel a reptéri infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó állami támogatási szabályokat is módosítani fogja. Ezek a beruházások, repülőtér-építések vagy -bővítések is támogathatók lesznek abban az esetben, ha a fejlesztésre valós piaci igény van, az érintett térség légi úton való elérhetőségének biztosítása azonban csak közpénz bevonásával lehetséges.

A bizottság közleményéből ugyanakkor az is kiderül, hogy a repülőtér méretétől függően határozzák majd meg az uniós szabályok, hogy az állam milyen arányban adhat támogatást. Nehezebben megtérülő, kisebb repterek nagyobb, a jövedelmezőbb, nagy repülőterek kisebb arányban kaphatnak majd állami támogatást.

Az új szabályokat formálisan márciusban fogadhatja el a bizottság, majd érvénybe is lépnek.

A módosításokat Almunia közlése szerint az indokolja, hogy az elmúlt években a légi közlekedési szektor, a repülőterek és a légi társaságok piaca jelentősen átalakult. A bizottság közleménye szerint az új szabályok a régiók összeköttetésének és az unióban élők mobilitásának javítását szolgálják, egyúttal pedig minimalizálják a versenytorzulást az egységes piacon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.