Opten

Háromszor annyi a tisztségviselő az állami cégekben, mint a versenyszférában

Mind az állami, mind a magánszektorban megfigyelhető, hogy majdnem kétszer több a férfi a tulajdonosok és cégjegyzésre jogosultak között, mint a nő.

2013.12.23 12:58MTI

Míg az állami szektorban átlagosan kilenc tulajdonos, illetve cégjegyzésre jogosult jut egy cégre, addig a magánszektorban csupán három - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

Mind az állami, mind a magánszektorban megfigyelhető, hogy majdnem kétszer több a férfi a tulajdonosok és cégjegyzésre jogosultak között, mint a nő.

Szektortól függetlenül igaz, hogy a cégméret növekedésével csökken a nők száma a tisztségviselők között. A 10 millió forintnál kevesebb árbevételű cégeknél 59-41 százalék a férfi-nő megoszlás, míg 1 milliárd forint feletti árbevételnél már 71 százalékos a férfiak aránya a cégvezetésben.

A vezetők életkorát vizsgálva az látszik, hogy a tulajdonosok és cégjegyzésre jogosultak legnagyobb része 36-45 éves, továbbá 46 és 65 év közé is jelentős hányaduk esik. Minél magasabb a cég árbevétele, annál idősebbek a tulajdonosok és vezetők. Az állami társaságokban a tisztségviselők átlagéletkora magasabb, 52 év, a magánszektorban csak 47,5 év az Opten adatai szerint.

Kockázatosság és stabilitás szempontjából nézve az állami szektor cégei összességében biztonságosabbnak tűnnek a magánszektoréinál. Az is elmondható, hogy az árbevétel növekedésével egyre kisebb a cégek kockázati tényezője: míg a 10 millió forint alatti árbevételű társaságoknak csak 3 százaléka esik a legkisebb kockázatú kategóriába, az 1 milliárd forint fölöttieknek már 71 százaléka.

Az éves árbevétel növekedésével emelkedik az eljárással nem érintett, bejelentett tartozásokkal nem rendelkező, vagyis rendben működő cégek aránya, de itt is megfigyelhető az állami és nem állami tulajdonban levők közötti eltérés: az állami szektorban a rendben működő társaságok aránya 73 százalék, a magánszektorban viszont csupán 65 százalék - közölte az Opten.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.