Gazdaság, honvédelem

OTP: kedvezményes banki szolgáltatások a honvédségi dolgozóknak

A dolgozók otthonteremtési, kamattámogatott hitelek esetében 1 százalékpontos kedvezményt kapnak.

2013.08.27 10:20MTI
Fotó: MTI

Kedvezményes banki szolgáltatásokat kínál a honvédségi dolgozóknak az OTP Bank. Az erről szóló megállapodást kedden írta alá Hende Csaba honvédelmi miniszter és Kovács Antal, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban.

Hende Csaba elmondta, hogy a megállapodás értelmében a dolgozók otthonteremtési, kamattámogatott hitelek esetében 1 százalékpontos kedvezményt kapnak. Ez - mint a tárcavezető kiemelte - rendkívül jelentős, hiszen például egy 10 millió forintos hitel esetében évi 100 ezer forint megtakarítást jelent. A dolgozók az állami kamattámogatás nélküli, piaci hitelek esetében maximum 3,7 százalékos kamatkedvezményben részesülhetnek. Továbbá a bank egy külön honvédségi lakáslízing-konstrukciót is kidolgozott, amelynél szintén 1 százalékos kamatkedvezményt kínálnak. A bank egyik esetben sem számít fel szerződéskötési díjat.

Az OTP mindemellett a honvédségi alkalmazottak számára 0 forintos számlanyitási díjjal munkáltatói számlacsomagot, továbbá díjmentes pénzügyi tanácsadást, illetve további pénzügyi szolgáltatásokat is rendkívül kedvezményes feltételekkel és soron kívüli ügyintézéssel kínál.

Hende Csaba a legnagyobb hazai bankkal kötött megállapodást egyben a honvédség iránti tisztelet és megbecsülés jeleként értékelte. Kiemelte, hogy a Magyar Honvédség dolgozói - köztük katonák, köztisztviselők és kormánytisztviselők - egyaránt önkéntes alapon élhetnek az OTP Bank által kínált lehetőségekkel.

Kovács Antal, az OTP vezérigazgató-helyettese közlése szerint roadshow-kat tartanak majd annak érdekében, hogy a honvédségi dolgozókkal részletesen megismertessék a nekik kínált banki termékeket.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.