A köztársasági elnökhöz fordultak

Áderben reménykedik a takarékszövetkezeti szövetség

A szövetség szerint az integrációs törvény több ponton súlyosan sérti az Alaptörvény egyes rendelkezéseit, a takarékszövetkezeti közösség érdekeit.

2013.07.01 10:33MTI

A múlt héten elfogadott integrációs törvény miatt a 105 tagot tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) jogorvoslatért a köztársasági elnökhöz fordult - közölte a szövetség hétfőn.

A szövetség szerint az integrációs törvény több ponton súlyosan sérti az Alaptörvény egyes rendelkezéseit, a takarékszövetkezeti közösség érdekeit.

Közleményében az OTSZ hangsúlyozza, hogy nem egyeztettek a június 25-én a kormány által az Országgyűlésnek benyújtott, majd június 27-én elfogadott szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényről.

Az OTSZ hangsúlyozta, hogy a tagok nem ismerték a törvénytervezet szövegét, a benyújtás szándékáról sem tudtak. Erről nem esett szó azon a június 24-i szakmai megbeszélésen, ahol az első közös egyeztetés volt az OTSZ tagszervezetei és szövetkezeti pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos kormányzati stratégia kialakításával megbízott kormánybiztos között.

A közlemény szerint a szövetség megdöbbenéssel fogadta a törvény szövegében a takarékszövetkezeti szektor gyenge helyzetére, munkatársainak felkészültségére, intézményvédelmére, hosszú távon a további működés veszélyére utaló megállapításokat.

A takarékszövetkezeti integráció a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által elismert és a legmagasabb minősítési kategóriába tartozó intézményvédelmi szervezettel rendelkezik, az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap (OTIVA) által biztosított hitelintézeteknél az alap 20 éves fennállása alatt soha sem következett be olyan állapot, hogy az Országos Betétbiztosítási Alapnak (OBA) kellett volna helytállnia befagyott ügyfélpénzek miatt - írja közleményében az OTSZ.

Az elmúlt években történt takarékszövetkezeti problémák - például a Jógazda, Soltvadkerti Takarékszövetkezet esete - nem a takarékszövetkezeti integráció tagintézményeinél keletkeztek - hívta fel a figyelmet a szövetség.

A közleményben az OTSZ hangsúlyozta, hogy az integráció megfelelő hitelkereslet esetén jelentős aktivitásra képes, a devizahiteleket kiváltó forinthitelek csaknem harmadát nyújtotta 2012-ben. Fejlett informatikai háttérrel és kártyaelszámolási rendszerrel rendelkezik, amelyet központi bankja a TakarékBank fejleszt és üzemeltet. Az integráció folyamatosan nyereséges, tőkeellátottsága és likviditása biztosítja az üzletmenetet és az üzleti volumen további bővítését is lehetővé tesz, az ügyfélforgalom kiszolgálása érdekében.

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség közölte: továbbra is nyitott a kormánnyal való konzultációra, hogy a szövetkezeti integrációról szóló törvény egyaránt szolgálja a magyar nemzet és a takarékszövetkezeti szektor érdekeit.

Az 1990-ben létrejött OTSZ 2012 végén - a 2012. június elsején belépett TakarékBankkal együtt - 105 tagot számlál, amely a takarékszövetkezeti szektor 80 százalékát fedi le. A takarékok 100 százalékig magyar tulajdonban lévő hitelintézetek - emlékeztet közleményében a szövetség.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.