Bundesbank

Érezhető fellendülés következik a német gazdaságban

A hosszú tél után kezd éledezni az építőipar, és reményt keltő a gépipari megrendelések növekedése is.

2013.05.21 14:15MTI

A gyenge évkezdet után komolyabb fellendülés előtt áll a német gazdaság a Bundesbank elemzőinek kedden ismertetett, szokásos havi jelentése szerint.

"A második negyedévben érezhető gazdasági élénkülésre lehet számítani" - állítják elemzésükben a Bundesbank szakértői. Ezt támasztja alá, hogy a hosszú tél után kezd éledezni az építőipar, és reményt keltő a gépipari megrendelések növekedése is.

Mindamellett a Bundesbank jelezte: az euróövezet egyes országainak eladósodottsága komoly kockázatokat jelent a német gazdaság számára.

Az első negyedévben mindössze 0,1 százalékkal nőtt a hazai össztermék Németországban tavaly október-decemberhez képest, amikor 0,6 százalékkal csökkent az előző negyedévhez viszonyítva, ami a legnagyobb mértékű visszaesés volt a gazdasági válság eddigi legsúlyosabb szakasza, 2009 első negyedéve óta.

A GDP a 2009-es rekordmértékű, 5,1 százalékos visszaesést követően 2010-ben 4,2 százalékkal, 2011-ben 3 százalékkal, 2012 egészében pedig 0,7 százalékkal nőtt.

A német kormány április közepén emelte a gazdaság idei növekedésére adott előrejelzését, a korábban várt 0,4 százalékról 0,5 százalékra.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.