Magyar siker

Fődíj egy magyar szociális programnak egy bécsi magánalapítvány pályázatán

Az Igazgyöngy Alapítvány toldi biobrikett programja kapta a fődíjat egy bécsi magánalapítvány szociális innovációt támogató pályázatán - jelentették be szerdán Bécsben.

2013.05.02 06:19MTI

Az Unruhe Magánalapítvány SozialMarie pályázata olyan szociális programokat támogat, amelyeknek újítóerejét és kreativitását a gyakorlat is visszaigazolta. A szerda esti díjátadón 15 díj talált gazdára, összesen 42 ezer euró értékben, A zsűri 308 pályázó közül választotta ki a nyerteseket.

Az első díjjal elismert, Biobrikettel az energiaszegénység ellen elnevezésű program keretében helyi lakosok közösségi munkában, helyben rendelkezésre álló száraz növényi hulladékokból biobrikettet állítanak elő a nagy munkanélküliséggel és mélyszegénységgel küzdő Hajdú-Bihar megyei Toldon.

Ezzel nagyrészt kézi úton előállítható, környezetkímélő tüzelőanyagot termelnek a településen, ahol más tüzelőanyag nehezen hozzáférhető vagy nehezen megfizethető a helyiek számára. A program egyúttal foglalkoztatást is nyújt a benne részt vevőknek. Feldmár Nóra, a projekt ötletgazdája a díjátadón elmondta, hogy már tervezik a program folytatását is: a település házainak szigetelésére keresnek ökológiailag fenntartható megoldást, illetve nagyobb hatékonyságú kályhák építéséhez nyújtanának segítséget a falu lakosainak, hogy jobban hasznosuljon a helyben előállított tüzelőanyag.

A hajléktalanságról való párbeszédre ösztönöz a második helyezett csehországi, ostravai program. A harmadik díjat egy horvátországi közösségi kert kapta. A zsűri díjazottjai között van még Magyarországról a lomtalanítást közös művészeti alkotásra felhasználó Szemétálmok, a Snétberger Zenei Tehetség Közhasznú Alapítvány Utolsókból elsők nevű programja és a budapesti Szimplakerti Háztáji Piac.

Díjat kapott a szintén budapesti, kilencedik kerületi Romani Platni, a hagyományos roma konyhaművészetet közvetítőként felhasználó diszkriminációellenes program, valamint a Budapesti Szociális Forrásközpont Szegények a szegényekért nevű, szociális segítőket képző kezdeményezése. Közönségdíjat - egy bemutatkozó filmet - kapott a 16 éves múltra visszatekintő, Zeneiskola értelmi sérülteknek nevű program.

A Wanda Moser-Heindl és Fritz Moser házaspár alapította SozialMarie díjra már működő, a gyakorlatban bevált és még folytatódó, fenntartható, újító jellegű szociális projektekkel lehet pályázni. Pályázatokat Ausztria, Magyarország és Csehország egész területéről, ezen kívül Bécs háromszáz kilométeres körzetén belül Szlovákia, Lengyelország, Horvátország, Szlovénia és Németország területéről lehet benyújtani.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.