29 kilométer

NIF: két újabb tender az M4-es autópálya építésére

A tervek szerint a három szerződést a nyertesekkel ez év augusztusában írják majd alá, a kivitelezés pedig 2016-ra fejeződik be.

2013.04.12 11:57MTI

Megjelent az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építésére kiírt teljes közbeszerzési felhívás - mondta Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője pénteken.

A 29 kilométeres útszakaszra három nyílt közbeszerzést írt ki a NIF, ebből az első csütörtökön, a második és harmadik ütem pénteken jelent meg. Az első kiírás az Abony és a Tisza közötti 13,4 kilométeres, a második a Tisza-hidat magában foglaló 2,3 kilométeres, a harmadik pedig a Fegyvernekig tartó mintegy 13,2 kilométeres részről szól - közölte a kommunikációs vezető.

A tervek szerint a három szerződést a nyertesekkel ez év augusztusában írják majd alá, a kivitelezés pedig 2016-ra fejeződik be - közölte Loppert Dániel. Az út kétszer kétsávos lesz, leállósávval, csomópontokkal, külön szintű kereszteződésekkel és felüljárókkal, valamint egy egyszerű és egy komplex pihenővel.

A pályaszakaszon az átlagosnál több közműkiváltás lesz, a talajviszonyok speciálisak, mert a nyomvonal a többi között a Zagyva és a Tisza árterületén halad.

Összesen 14,6 kilométer hosszan a keresztező villamoshálózat-vezetékek, több mint 2 kilométer hosszan pedig gáz- és kőolajvezetékek kiváltását kell megoldani. A teljes szakaszon három nagyobb hidat, egy 168 méter hosszút a Zagyván, egy 416 méter hosszú ártérit és egy 750 méterest a Tiszán, valamint több felül- és aluljárót is kell építeni.

A két ártér találkozása miatt az altalaj nagyon laza, ennek megerősítését is el kell végezni, és a Natura 2000 védett területek miatt a környezetvédelmi előírások is szigorúak. Ezek a tényezők jelentősen emelhetik a beérkező ajánlatok árait is - közölte Loppert Dániel.

A NIF kommunikációs vezetője példaként elmondta: kilenc ökológiai átjárót, 63 kilométernyi vadvédő kerítést és 8 kilométer hosszan zajárnyékoló falat kell építeni, valamint több száz madárfészket, odút, denevértornyokat, valamint 18 ezer fát és 320 ezer cserjét kell telepíteni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.