Döntés születhet

Deficiteljárás - az EB tanulmányozza a tavalyi hiányadatot

Az Európai Bizottság tanulmányozza az államháztartási hiányra vonatkozó, napokban közzétett magyar adatokat, és a vizsgálat eredményének fényében dönt majd a túlzottdeficit-eljárásról.

2013.04.05 13:43MTI

Olivier Bailly, a bizottság szóvivője megerősítette, hogy a Központi Statisztikai Hivatal eljuttatta az adatokat az uniós statisztikai hivatalnak, az Eurostatnak, amely most ellenőrizni fogja az információkat, és még ebben a hónapban közzé is teszi az általa hivatalosnak minősített számokat. 

Az újságíró azt firtatta, mikor jön el az a pillanat, amikor a bizottság azt mondja: lehet, hogy Magyarország nem pontosan úgy csökkenti a hiányt, ahogyan azt a bizottság szerette volna, mégis kikerülhet a túlzottdeficit-eljárásból, tekintettel arra, hogy tavaly és tavalyelőtt is a bruttó hazai termék (GDP) három százaléka alatt volt a magyar államháztartás hiánya. Olivier Bailly válaszában ismertette, hogy a KSH 2 százalékos GDP-arányos hiányról adott tájékoztatást, ami alacsonyabb, mint amire a bizottság számított. 

"Ha ezt az Eurostat április 22-i végleges jelentése is megerősíti, az valóban jó hír, nemcsak Magyarország számára, hanem nekünk is" - fogalmazott a szóvivő. Egyben jelezte, hogy a bizottság a KSH és az Eurostat adatait is figyelembe veszi majd, amikor elkészíti a májusi, tavaszi prognózisát. Bailly mindazonáltal azt is világossá tette, hogy a brüsszeli testület azt sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy az idén és jövőre is várhatóan 3 százalék alatt tartható-e a deficit. 

Az újságíró arra is rákérdezett: elképzelhető-e az, hogy Magyarország a hiány leszorítása dacára nem kerül ki az eljárás alól. A bizottság szóvivője válaszában rámutatott, hogy a hiánycél csak az egyik követelmény az eljárás megszüntetéséhez.
 
"A nominális cél az értékelés egyik szempontja, ugyanakkor - mint azt már korábban több másik országgal kapcsolatban is hangsúlyoztuk - azt is értékelnünk kell, milyen erőfeszítések történnek a strukturális hiány csökkentése érdekében" - mutatott rá Bailly, aki arra is emlékeztetett, hogy Olli Rehn, az Európai Bizottság monetáris és gazdasági ügyekért valamint az euróért felelős alelnöke a téli prognózis ismertetésekor egyértelművé tette, hogy nyitott a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére, ha azt a megfelelő objektív érvek, valós gazdasági adatok támasztják alá. 

"Ez részünkről nem politikai értékelés kérdése, ennek puszta statisztikai adatokon kell alapulnia" - szögezte le Bailly.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.