1,8 millió nő dolgozik

NGM: 20 éves csúcson a nők foglalkoztatottsága

Magyarországon jelenleg több mint 1,8 millió nő dolgozik a 15-64 éves korcsoportban, ilyen magas értéket 1992 óta nem mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2012.11.29 15:55MTI

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemeli: Magyarországon a foglalkoztatottak száma 2010 harmadik negyedéve óta folyamatosan bővül, jelenleg 160 ezerrel többen dolgoznak, mint a kormányváltáskor. A KSH legfrissebb adatai szerint a 2012. augusztus-októberi időszakban 71 ezerrel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban; ezen belül 44 700-zal nőtt a női foglalkoztatottak száma. 

2007 óta először fordul elő az is, hogy a női munkanélküliségi ráta alacsonyabb az európai uniós átlagnál - hangsúlyozza az NGM. A nőknél 2012 második negyedéve volt az első olyan időszak, amikor minden korosztályban nőtt a foglalkoztatottak száma. A legjelentősebb emelkedés a 40 év felettieknél mutatható ki, de többen dolgoznak a 20-24 éves fiatalok körében is. 

Az iskolai végzettség alapján az érettségivel rendelkező, de egyetemi diplomával nem rendelkező csoport járult hozzá legnagyobb mértékben a növekedéshez, és emelkedett az alacsony iskolai végzettségűek rátája is. A bővülés háromnegyedét a teljes munkaidős, egynegyedét a részmunkaidős foglalkoztatottak adták. Így a legutolsó lezárt teljes negyedévben - az idei harmadik negyedévben - 100 nőből 53 dolgozott, közülük 48 teljes munkaidőben és 5 részmunkaidőben. 

Az NGM szerint ezek az értékek azt mutatják, hogy az új Munka törvénykönyvének hatályba lépése úgy indította el a munkaerőpiac rugalmasabbá válását, hogy közben a teljes munkaidős foglalkoztatás is bővült. Legjelentősebb a növekedés a kereskedelemben, az egészségügyi és szociális ágazatban, valamint a mezőgazdaságban. Fontos kiemelni, hogy az idei harmadik negyedévben minden hónapban a nők ugyanakkora létszámban voltak érintettek a közfoglalkoztatásban, mint az előző év azonos hónapjaiban, tehát a közfoglalkoztatás nem befolyásolta érdemben a foglalkoztatási rátát - jegyezte meg az NGM.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.