Vágóállat

Megéri majd disznót tartani?

Egyensúlyba kell hozni az állattenyésztést és a növénytermesztést.

2012.04.12 15:29MTI

Helyre kell állítani az állattenyésztés és a növénytermesztés megbomlott egyensúlyát Magyarországon, mert csak így lehet fellendíteni például a nehéz helyzetben lévő sertéstenyésztést - mondta Turi-Kovács Béla (Fidesz) országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának alelnöke csütörtökön Budapesten egy szakmai tanácskozáson.

A fórumot a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szervezte a magyar sertéságazat 2013, azaz az új uniós költségvetési időszak kezdete utáni kilátásairól.

A fideszes honatya úgy vélte: a sertéságazat - és az egész magyar állattenyésztés - fellendítésének kulcsa a mostani tulajdoni és birtokszerkezeti válság megoldása a mezőgazdaságban. Ez ugyanis alapfeltétele annak, hogy az állattenyésztéssel foglalkozó gazdálkodók viszonyai átláthatók legyenek.

Hozzátette: a cél az, hogy ismét megérje állatot, köztük sertést is tartani Magyarországon. Ennek érdekében meg kell oldani, hogy ne csak a növénytermesztők kapjanak kiszámítható támogatást, hanem az állattartók is.

Endrődi György, a VHT brüsszeli irodájának munkatársa arról beszélt, hogy a sertéságazat helyzete várhatóan alapvetően nem változik majd meg 2013 után sem az unióban, amikor életbe létnek a közös agrárpolitikával (KAP) kapcsolatos reformok. Sertéstenyésztők ugyanis továbbra sem számíthatnak közvetlen támogatásra az EU mezőgazdasági kasszájából. Előreláthatólag továbbra is fennmarad esetenként - a piaci viszonyok alakulásának függvényében - az exporttámogatás és a magántárolás lehetősége.

Ezért a szakértő szerint megnövekszik a termelők pozíciójának erősítésében a különböző szerveződések, például a szakmaközi szervezetek jelentősége, mivel a különböző érdekeket csak ezeken keresztül lehet hathatósan megjeleníteni. Megemlítette a közvetlen összefogás, a szövetkezetek jelentőségét, amelyek a piaci versenyben való jobb helytállásban segíthetik a termelőket.

Mint mondta, az EU Bizottsága éppen ezért szorgalmazza, hogy a termelők bevételének minél nagyobb hányada származzon a piacról, a támogatások pedig kapcsolódjanak konkrét célok eléréséhez, például a környezeti terhelés csökkentéséhez, vagy az állatjóléti intézkedések megvalósításához. Felhívta ugyanakkor a figyelmet: a termelők jogos elvárása, hogy a piacon jelentkező többlet költségeket - például az élelmiszerbiztonsági ráfordításokat - a fogyasztók ismerjék el.

Tóth Attila, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) főosztályvezetője azt hangsúlyozta, hogy a piaci verseny szempontjából igen fontos a különböző - például állatbetegségek kapcsán felmerülő - krízishelyzetek hatékony és gyors kezelése mind a fogyasztók, mind a termelők szempontjából. Úgy vélte, a versenyképesség javítása érdekében meg kell erősíteni a termelői szervezeteket.

Ezzel egyetértett Németh Antal, a VHT elnöke is, aki az MTI-nek elmondta: a termelők érdeke a rendezett piaci viszonyok kialakítása a különböző termelői szervezetek, a szövetkezések és a szakmaközi szervezetek létrehozása. Hozzátette: a szakmaközi szervezet működésének jogi szabályozása a sertéságazatban most van napirenden.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.