Három éven át folyósítják

Kirgizisztánt 106 millió dollárral segítette ki az IMF

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdai bejelentése szerint 106 millió dolláros - három éven át folyósítandó - hitelt nyújt Kirgizisztánnak.

2011.06.22 17:26MTI

A megállapodás lehetővé teszi, hogy a közép-ázsiai ország - amely egy évvel ezelőtt több száz életet követelő zavargások színhelye volt - azonnal 15,2 millió dollárhoz jusson.
   
A hitel segíti a gazdaság talpraállítását, és a hatalmi viszonyok megszilárdítását - jelentette be a megállapodás kapcsán az IMF.   
   
Bár a közel 200 ezer négyzetkilométer területű közép-ázsiai ország ásványkincsekben gazdag (arany és más ritka fémek, szén, gáz, kőolaj), a lakosság jelentős része állattenyésztésből és öntözéses gazdaságból él, a fő termékek a gyapot, a dohány, a gyapjú és a hús. A függetlenség 1991. évi elnyerése után Kirgizisztán az elsők közt vezette be a piacgazdaságot földreformmal egybekötve, a FÁK-országok közül elsőként vették fel a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tagjai közé.
   
A leginkább jövedelmező aranybányászat visszaesése ugyanakkor a GDP csökkenésével járt, és növekedett az eladósodás mértéke. 2005-től megszorító intézkedéseket vezettek be, adóreformot fogadtak el, megkezdték a gazdasági szerkezetátalakítást, a reformokat azonban akadályozta a széleskörű korrupció.
   
A 2008 őszén kirobbant pénzügyi világválság további visszaesést okozott, 2009-ben a GDP növekedése a 2007-es 8 százalékról 2,3 százalékra mérséklődött. Ugyanebben az évben az egy főre eső GDP vásárlóerő-paritáson 2200 dollár, az infláció mértéke 6,9 százalékos volt.

2010. első felében megindult a fellendülés: a FÁK-államok közül Kirgizisztán gazdasága bővült a legnagyobb mértékben, nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy újból teljes kapacitással termel a Kumtor, a legnagyobb kirgiz aranybánya.
   
A kirgiz vezetés reményei szerint a GDP 2011-2014 között évi átlagban 6 százalékkal nő, elsősorban a mezőgazdasági, kereskedelmi és építőipari ágazat tevékenysége normalizálódásának köszönhetően.
   
Mindazonáltal az 5,4 milliós lakosság életkörülményei kevésbé javultak a függetlenség kikiáltása óta, a kirgizek egyharmada ma is a szegénységi küszöb alatt él.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.