Emlékezetük halványul

Nem találnak haza az öreg méhek

Amerikai és norvég kutatók felfedezték, hogy az öregedő méhek nehezen találnak vissza egy új kasba, mivel emlékezetük halványul, tanulási képességük pedig csökken.

2010.10.24 10:11MTI

Az Arizonai Állami Egyetem és a Norvég Élettudományi Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogyan hat az öregedés a méhek amúgy kivételes tájékozódási képességére. Kiderült, hogy az idősebb méhek nehezebben törlik ki a régi kas emlékét, hiába költözött át a család új helyszínre - írja a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása (www.telegraph.co.uk).

Korábbi kutatásokból ismert volt, hogy az öreg méhek nehezen tanulnak, amikor virágillatokat kell megjegyezniük laborkísérletekben - magyarázta Gro Amdam, az arizonai egyetem segédprofesszora. Ezért most azt vizsgálták, vajon a méhek túléléséhez nélkülözhetetlen képességekre is ilyen hatással van-e az öregedés.


A méhek általában három-négy táplálékszerző nap alatt feltérképezik az új környezetet, és aztán már biztosan tájékozódnak. Hogy megvizsgálják, miként alkalmazkodnak az idős méhek otthonuk megváltozott helyszínéhez, a kutatók új kast építettek a számukra, rászoktatták őket, hogy oda repüljenek, a régit pedig lezárták. Csoportokat alkottak a kifejlett és öreg méhekből, és több napot hagytak nekik arra, hogy emlékezetükbe véssék az új otthon elhelyezkedését, illetve kitöröljék a régi, használhatatlan otthon emlékét.

Ezután a kutatók elmozdították az új kast, és három választási lehetőséget kínáltak fel a vegyes korcsoportú méheknek, köztük a régi kast is. Az öreg méhek előszeretettel repültek a régi kas felé, annak ellenére, hogy korábban már megtapasztalták annak hasznavehetetlenségét.

Meglepő módon annak ellenére, hogy számos öreg méh rosszul teljesített a tanulási feladatok során, az is megmutatkozott, hogy néhányuk még mindig kiválóan "működik" - tette hozzá norvég Daniel Münch, a kutatás vezetője.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.