Kutatás

Szemkamerás kutatással vizsgálták a fiatalok vásárlási szokásait a Pécsi Tudományegyetemen

A szemüvegbe építették a szem mozgását követő kamerát.

2022.05.19 02:30MTI

Az egyetemisták reggelizéshez szükséges termékek vásárlásával kapcsolatos szokásait vizsgálták szemüvegbe épített, a szem mozgását követő kamera segítségével a Pécsi Tudományegyetem (PTE) közgazdaságtudományi karán.

A kar MTI-hez eljutatott közleményében azt írták, hogy a vizsgálatokat az intézményegységben korábban létesített, a fogyasztói magatartások kutatásával foglalkozó központ, a "the CoRe lab" végezte el.

A mobil szemkamerával végzett vizsgálatok eredményei kapcsán Németh Pétert, a kutatás egyik vezetőjét idézve közölték: fiatal koruk ellenére a vizsgált személyeknek nagyon fontos a környezetvédelem és az egészségtudatos életmód, ennek megfelelően válogatták ki a megvásárolni kívánt termékeket.

Ezt támasztja alá még az is, hogy az üzletek értékelésénél az első két szempont a kínálat és a minőség volt, csak harmadik helyen szerepelt az ár, tehát fontos számukra, hogy amit vesznek, az jó minőségű legyen - olvasható a kommünikében.

A kar 2020 januárjában közölte az MTI-vel, hogy A fogyasztói magatartások kutatásával foglalkozó központ kezdte meg működését a Pécsi Tudományegyetemen és a "the CoRe lab" munkatársait egyebek mellett szemüvegbe épített, a szem mozgását követő kamera is segíti.

Az eszközpark lehetővé teszi, hogy például mobil és stabil szemkamerás méréseket is végezzenek, valamint virtuális valóság technológiákat is alkalmazzanak a kutatások során.

Jelezték, hogy a szemkamerás kutatási módszer alapja az a jelenség, hogy az ember folyamatosan mozgatja a szemét. Ezeket a mozgásokat a kamera rögzíti, ebből pedig számos faktor kiderül, valamint következtetni lehet továbbiakra is.

Kiemelték: a vizsgálatokban azért nyújt nagy segítséget a szemkamera, mert a vásárlói magatartásformának nagy része nem tudatos, illetve, ha valaki kezdetben próbál a kamera jelenlétére figyelni, egy idő után szinte teljesen elfelejti az eszközt.

A kutatási módszer egy nagyáruház átrendezése során is hasznosulhat, hiszen a vásárlói attitűdöknek megfelelően történhet a polcok kialakítása - derül ki a közleményből.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.