Tudomány

A Földet megközelítő Apophis aszteroidát is kutatja az Osiris-Rex űrszonda

Az űrszonda orbitális pályára áll az űrszikla körül.

2022.04.27 11:25MTI

A NASA kibővítette az Orisis-Rex űrszonda misszióját: a Bennu aszteroidáról gyűjtött mintákkal hazafelé tartó szonda a Földet 2068-ig háromszor is megközelítő Apophis kisbolygót is útba ejti.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kedden jelentette be, hogy űrszondája, amely 2020-ban a Bennu aszteroidáról gyűjtött mintákat, új nevet és feladatot kapott: az OSIRIS-APophis EXplorert (Osiris-Apex) átirányították a 370 méter átmérőjű Apophis aszteroidához, amely 2029-ben 32 ezer kilométerre közelíti meg a Földet.

Az Osiris-Apex orbitális pályára áll az űrszikla körül, miután az elhalad a Föld mellett, és megpróbálja minél közelebbről megvizsgálni az S-típusú aszteroidát.

Az űrszonda új feladata, hogy tanulmányozza azokat a változásokat, amelyek a Föld megközelítése miatt keletkeznek az aszteroidában, és hajtóműveivel megpróbálja eltávolítani és tanulmányozni az Apophis felszínén és alatta lévő port és apró kőzetet.

A NASA azt is közölte, hogy nyolc űrszondájának küldetését hosszabbítja meg.

Folytatódik a Mars Odyssey, a Mars Reconnaissance Orbiter, a MAVEN, a Mars Science Laboratory (Curiosity), az InSight leszállóegység, a Lunar Reconnaissance Orbiter, az Osiris-Rex és a New Horizons küldetése, ha az eszközök működőképesek maradnak.

A missziók többségének időtartamát három évvel növelik meg, az InSight pedig 2022 végéig folytatja munkáját, hacsak az űrszonda energiaellátása nem tart ki még ennél is tovább.

Lori Glaze, a NASA washingtoni bolygótudományi osztályának igazgatója elmondta, hogy meghosszabbításuk révén jobban ki lehet használni a NASA nagyszabású űrmisszióit, és jóval alacsonyabb költséggel folytathatják a kutatást, mint amennyibe egy új küldetés kerülne.

Az először 2004-ben észlelt Apophis nevű kisbolygó a következő száz évben háromszor is megközelíti a Földet, 2029-ben, 2036-ban és 2068-ban. A NASA számításai szerint az aszteroida nem fog összeütközni a Földdel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.