Tudomány

Japán űrhajósokat akar küldeni a Holdra a 2020-as évek második felében

Az űrhajózási hivatal most először szabott meg határidőt a holdutazáshoz.

2021.12.29 21:30MTI

Japán űrhajósokat akar küldeni a Holdra a 2020-as évek második felében - jelentették be kedden a japán űrkutatási hivatalban (Jaxa)egy tanácskozáson, amelyen jelen volt Kisida Fumio kormányfő és Kobajasi Takajuki tudományos és technológiai miniszter is - jelentette az NHK japán televízió.

A tanácskozáson nyilvánosságra hozták a felülvizsgálat után átdolgozott űrkutatási program "alaptervét". Ebből kiderül, hogy az űrhajózási hivatal most először szabott meg határidőt a holdutazáshoz.

Japán részt vesz az Egyesült Államok irányította Artemis-programban, amelynek az a célkitűzése, hogy űrbázist állítson Hold körüli pályára, és onnan indítsanak űrhajósokat a Holdra. Tokió e program keretében tervezi a japán űrhajósok Holdra küldését. A tanácskozáson azt is bejelentették, hogy a japán állami és magánszektor együttműködésével ember irányította holdjármű fejlesztésébe kezdenek, és hogy Japán kutatásokat folytat majd a napenergia űrbéli hasznosítására alkalmas technológia kifejlesztésére.

Kisida Fumio szerint a világűr "olyan határ, amely álmokat és reményt ad az embereknek". Hozzátette, hogy gazdaságbiztonsági szempontból fontos szerepe van a gazdaság és a társadalom támogatásában is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.