Harminc múmia került elő Szakkarából

Múmiaraktárra bukkantak Egyiptomban!

Múmiaraktárnak nevezte Záhi Havvász, az Egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője azt a temetkezőhelyet, amelyet hétfőn fedeztek föl a Kairótól 20 km-re délre fekvő Szakkarában.

2009.02.11 16:23National Geographic

Múmiaraktárnak nevezte Záhi Havvász, az Egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője azt a temetkezőhelyet, amelyet hétfőn fedeztek föl a Kairótól 20 km-re délre fekvő Szakkarában.

A 11 méter mély sírboltban összesen 30 múmia volt elhelyezve, közülük nyolc szarkofágban nyugodott, a többit pedig falfülkékben helyezték el. A múmiák kora különböző, a legfiatalabb Kr.e. 640-ből származik, egy teljesen érintetlen, pecséttel lezárt mészkőszarkofágban nyugvó test azonban ennél jóval öregebb: föltehetően a Kr.e. 2494 és 2345 között uralkodó V. óbirodalmi dinasztia idejéből származik. Ritka dolog, hogy Szakkarában érintetlen temetkezésre bukkanjanak az archeológusok, ugyanis a sírrablók már az ókorban szinte teljesen kifosztották a térséget - nyilatkozta Abdal Hakim Karar régész, bár hozzátette, hogy ezt a kamrát is a sírrablók találták meg először, annak ellenére, hogy például az egyik fellelt faszarkofágot a fáraók kora óta nem nyitottak ki.

A régész további kuriózumként említette a falfülkékben nyugvó múmiákat, amire rendkívül kevés példa van. Jelenleg a múmiák beazonosítása, azaz személyazonosságuk megállapítása folyik.

A művelet meglehetősen nehézkes, a múmiák többsége meglehetősen rossz állapotban van. Az egyik szarkofágban nyugvó test a felirat szerint bizonyos Badi N. Huri névre hallgatott, valószínűleg fontos személyiség lehetett a maga korában, azonban a nevén kívül semmit nem lehet tudni róla, ugyanis tisztségeit, címeit már nem tüntették fel a szarkofágra. Szakkara, a holtak városa Memphisznek, az ókori Egyiptom egykori fővárosának a legősibb temetője.

A mintegy hét kilométer hosszú nekropoliszban, amelyet három évezreden keresztül használtak temetkezésre, uralkodók és alattvalóik sírjai egyaránt megtalálhatók. A II. dinasztia korától a XIII. dinasztiáig ide temetkező uralkodók sírjai közül a leghíresebb Dzsószer fáraó lépcsős piramisa, amely Kr. e. 2650 körül épült.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.