Természetvédelem

Európai év fája verseny: a jelenlegi állás szerint az olasz fa kapta a legtöbb szavazatot

A verseny 14 jelöltjére, köztük a Magyarországot képviselő mélykúti júdásfára, február 28-ig lehet szavazni.

2021.02.05 01:30MTI

Az eddig leadott voksok alapján egy csaknem ezeréves olasz platánfa vezeti az idei Európai év fája versenyt, csaknem 10 ezer szavazattal.

A verseny 14 jelöltjére, köztük a Magyarországot képviselő mélykúti júdásfára, február 28-ig lehet szavazni - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Tokodi Nóra, zöldövezeti programvezető elmondta: az Ökotárs Alapítvány 2010-ben csatlakozott a versenyhez, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a környezetünkben élő fákra és ezáltal a természetvédelem fontosságára.

Hozzátette: egy-egy ország minden évben megrendezi a saját év fája versenyét. A hazai jelöltek közül négytagú zsűri választja ki azt a 10-12 fát, amelyek a döntőbe jutnak. Ezt követően júniustól október közepéig lehet ezekre a fákra szavazni, a nyertes pedig megkapja az magyarországi év fája címet, valamint februárban elindulhat az európai versenyen.

A magyar versenyező, a mélykúti júdásfa tavaly októberben 5091 szavazattal lett a magyarországi Év fája cím birtokosa.

A legenda szerint a 250 éves júdásfát Szabadkáról érkezett, Mélykúton szolgálatot teljesítő Ferences-rendi szerzetesek hozták magukkal, és ültették el a településen az 1760-as években. Érdekesség, hogy a júdásfát Mélykút mértani középpontján ültették el - mondta el Tokodi Nóra.

A döntősök között szerepel egy ezeréves spanyol fa is, amelynek a törzse körül még "boszorkányok" táncoltak.

A jelenlegi eredmények szerint egy szintén ezeréves olasz platánfa vezeti versenyt, csaknem 10 ezer vokssal, de több mint 9 ezer szavazatot kapott a spanyol és a lengyel "versenyző" is.

A programvezető arra buzdított mindenkit, hogy adják le szavazataikat a magyarországi fára. A júdásfára eddig csaknem 5 ezer szavazat érkezett.

Tokodi Nóra elmondta: évente mintegy 300 ezren küldik el szavazataikat a fák valamelyikére.

Az európai megmérettetésben a hagyományok szerint két fára szavazhat mindenki. A szavazatok számának alakulását folyamatosan lehet követni, de az utolsó héten a szavazás titkossá válik, az eredményt a március közepén esedékes brüsszeli díjátadón hozza nyilvánosságra a szervezők.

A jelöltekre, köztük a mélykúti templomdombon álló mintegy 250 éves júdásfára a https://www.treeoftheyear.org/vote internetes oldalon voksolhatnak a résztvevők.

Magyarország eddig négyszer nyerte el az Európai év fája címet valamely különleges történetű fájával. Legutóbb, 2019-ben, a 135 éves, csavart törzsű pécsi havihegyi mandulafa győzött, több mint 45 ezer szavazattal. Ezt megelőzően 2016-ban pedig a bátaszéki molyhos tölgy több mint 70 ezer szavazattal nyerte el az elismerést - idézte fel Tokodi Nóra.

A címlapfotó illusztráció.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.