Koronavírus-járvány

Tíz eurónál is olcsóbb lehet majd a koronavírus elleni védőoltás

Végleges árat persze még nem tudni.

2020.09.09 12:22ma.hu

A közeljövőben megszülető koronavírus elleni oltóanyag kevesebb mint 10 euróba fog kerülni dózisonként - jelentette be a Sanofi gyógyszeripari csoport elnöke.

Olivier Bogillot a France Intern rádiónak adott interjújában leszögezte, hogy végleges árat még nem kalkuláltak ki, de figyelembe veszik, hogy a védőoltást minél több ember számára elérhetővé kell tenni. "Milliárdokra tehető a beoltandó emberek száma" – mondta Olivier Bogillot.

A Sanofi és a GSK is nemrég jelentette be, hogy megkezdték a kísérleti fázisban lévő vakcináik klinikai tesztelését. A vállalat és a GSK együttműködésével kifejlesztett oltóanyag ugyanazt a rekombináns fehérjealapú összetételét tartalmazza, mint a Sanofi egyik szezonális influenza elleni szere.

A tesztelésbe összesen 440 egészséges felnőttet vonnak be az Egyesült Államok 11 vizsgálatra kijelölt pontján. Az első eredmények decemberben látnak napvilágot. Amennyiben kecsegtetőek lesznek, meg is kezdődhet a kísérlet 3. fázisa is, mely az utolsó lépcsőfok a hatósági engedélyeztetésig.

A vakcina a legjobb forgatókönyv szerint is csak a jövő év első felében készülhet el.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.