Tudomány

Nem öröklött tulajdonság, hanem véletlenszerű a balcsavaros csigaház brit kutatók szerint

Egy új tanulmány szerint nem öröklött tulajdonság, hanem véletlenszerű, ha egy kerti csiga háza a megszokott jobb helyett balfelé csavarodik.

2020.06.04 02:30MTI

A kutatást Angus Davidson, a Nottingham Egyetem evolúciós genetikusa kezdte el, aki ritka, balcsavaros csigájához keresett párt 2016-ban, hogy meg tudja vizsgálni, vajon örökíthető-e az asszimetrikus állapot.

A Jeremy nevű csiga, amelynek nemcsak a csigavonala tekeredik a ház megszokottal ellentétes oldalán, de a belső szervei is fordítva helyezkednek el, a párkeresés miatt nagy hírverést kapott.

A globális kampány segített párt találni Jeremynek, és az utódaival kapcsolatos eredményeket most a Biology Letters folyóiratban megjelent tanulmány közölte. A Phys.Org ismeretterjesztő honlap által ismertetett kutatás megállapította, hogy a balra csavarodó csigaház, amely nagyon ritka jelenség a kerti csigaféléknél, nem öröklött vonás, hanem inkább pusztán a véletlen műve.

Jeremy szaporodása azonban nem volt egyszerű, mivel szaporítószervei is a másik oldalon voltak, ami nagyon megnehezítette a párosodását a rendes testfelépítésű csigákkal.

A híres csigával több mint ezer cikk, rádió és televíziós műsor foglalkozott, és készül már egy Jeremyről szóló képregény is.

A tudományos közösség segítségével több mint 40 balos csigaházú csigát találtak Jeremynek. Davidson és kutatócsoportja pedig elkezdte a balos csigák szaporítását, hogy kipróbálja, öröklött vonásról vagy véletlen fejlődésről van szó.

Több mint három év alatt csaknem 15 ezer petét raktak le négy generáció csigái, köztük Jeremy. A híres csigát eleinte letörte, hogy két jelölt sem őt választotta, de aztán halála előtt még sikerült szaporodnia egy csigával, és több mint tucatnyi utóda "született".

A tudósok szerint a kutatás megállapításai relevánsak az állati aszimmetriát meghatározó közös tényezők megértése szempontjából, és nemcsak a hasonló állatcsoportok, hanem az emberi fejlődés megértésével kapcsolatban is fontos információkkal szolgálnak.

Mint Davidson hangsúlyozta, sikerült megoldaniuk a természet egy rejtélyét, és ezért külön köszönet jár a nyilvánosságnak, mivel anélkül ez nem vált volna lehetővé.

"Megpróbáltuk újra létrehozni azt, ami különössé tette Jeremyt, de ez nem volt lehetséges. Jeremy különleges volt" - fogalmazott a tudós.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Amerikai tudósok: akár 2022-ig is szükség lehet a társadalmi távolságtartásra

Az új típusú koronavírus egyelőre ismeretlen, de biztos, hogy hosszú ideig nem tűnik el.

Koronavírus - A tünetek megszűnése után is jelen van a vírus a Covid-19-betegekben

MTI Fotó: Mónus Márton

A felépülés után még legalább két hétig meg kellene hosszabbítani a karantént, hogy ne fertőzzenek meg másokat.

Szegedi matematikusok modellezik a járvány terjedését - segítsen nekik!

Pontosan megjósolták a kínai betegek és halottak számát, ill. hogy Irán és Olaszország lesz a következő. Magyarországot már nehezebb modellezni, ebben kell a segítség.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.