Régészet

Kétezer eurós jutalom jár a kőbe vésett rejtély megfejtéséért

Kétezer eurós (650 ezer forintos) jutalmat ajánlott fel egy Franciaország nyugati részén fekvő falu annak, aki segít megfejteni egy 230 éves, kőbe vésett feliratot.

2019.05.10 10:53ma.hu
hirdetés

A 20 soros írást néhány éve fedezték fel a bretagne-i Plougastel mellett egy sziklatömbbe vésve, de eddig senkinek nem sikerült rájönnie, hogy mit jelent.

Az írásban a francia betűk némelyikét fordítva vagy fejre állítva vésték a kőbe. A szövegben skandináv típusú O-betűk is szerepelnek. A feliratban két dátum látható: 1786 és 1787, ami alapján néhány évvel a francia forradalom kitörése előtt keletkezhetett. A kőre egy hajó rajzát is rávésték, vitorlával és árboccal, valamint egy szent szívet, amelyet egy kereszttel jelöltek meg.

A helyi tudósok a szöveg megfejtésével nem jutottak előre. Némelyikük szerint régi breton vagy baszk írás lehet, és az is felmerült, hogy aki bevéste, félig írástudatlan volt. A betűkkel a szavak hangjait próbálta leírni, úgy, ahogy hallotta azokat.

A szöveg egy darabja így szól: "ROC AR B . DRE AR GRIO SE EVELOH AR VIRIONES BAOAVEL". Egy másik sor pedig így olvasható: "OBBIIE: BRISBVILAR ... FROIK . AL" - számolt be róla a BBC News.

Egy elmélet szerint a felirat a tengeri védelem kiépítésével foglalkozhat. A Bresti-öböl védelmére az 1780-as években épült a környéken egy erőd, amelynek maradványai még mindig láthatók. 1783-ig ugyanis Franciaország és Anglia háborúban állt.

Dominique Cap, Plougastel polgármestere elmondta, hogy az általuk felkért történészek és archeológusok nem tudták megfejteni a feliratot. Ezért gondoltak arra, hogy talán a világ más táján egy szakértő segíteni tud. "Ahelyett, hogy feladnánk, inkább versengésre hívunk" - fogalmazott.

Az egyiptomi hieroglif írás megfejtőjéről, Jean-Francois Champollionról elnevezett "Champollion-rejtély Plougastel-Daoulas-ban" című versenyre a helyi polgármesteri hivatalnál kell regisztrálni. A jelentkezők megkapják a feliratról készült fényképeket. A kihívásra máris több százan jelentkeztek.

A megfejtéseket novemberig várják, akkor egy zsűri választja ki a legjobbnak tűnő megoldást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.