Régészet

Több mint 3500 éves temetőt tártak fel Egyiptomban

A kutatók három mészkőkoporsót is találtak, amelyek közül kettő gyerekeknek készült.

2018.12.14 13:14MTI

Egy több mint 3500 éves temetőt tártak fel a régészek a felső-egyiptomi Asszuán kormányzóságban - közölte az egyiptomi régiségekért felelős minisztérium.

Mosztafa Vaziri, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője szerint a 18. dinasztia (Kr.e. 1550-1292) idejéből való díszítetlen temetkezési hely nagyjából 5 méterrel a földfelszín alatt terül el és egy sírkamra található benne - írta a Egypt Today angol nyelvű hírportál.

A temetőt többször is megpróbálták már kifosztani, aminek nyomán homokkal és iszappal telt meg, ezért a feltárást végző svéd régészcsoport nem tudja pontosan megmondani, hogy milyen állapotban van a lelőhely.

Vaziri szerint a temetőt elárasztó talajvíz megrongálta a belső tereket és műtárgyakat.

Mindezek ellenére a kutatók három mészkőkoporsót is találtak, amelyek közül kettő gyerekeknek készült.

Emellett további 50 felnőtt és gyermek csontmaradványait, valamint edényeket és amuletteket is találtak, ami azt mutatja, hogy annak idején egy közösségnek adott otthont a terület.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.