Fantasztikus lelet

Erotikus falfestmény került elő Pompeiiben

A festményt egy korabeli hálószobában fedezték fel.

2018.11.21 14:57ma.hu

A kétezer éves ábrán egy mitikus jelenet, a legendás spártai királyné, Léda és egy hattyú násza látható - írja az IFLScience híre alapján a National Geographic. A hattyú a történet szerint valójában Zeusz (a római mitológiában Jupiter) volt, aki madár alakjában kereste fel Lédát.

A legenda úgy tartja, hogy Zeusz ugyanazon a napon volt a királynéval, amikor annak férje, Tündareósz király is. Léda utóbb két hattyútojást szült, melyekből négy gyermek, Helené, Polüdeukész, Klütaimnésztra és Kasztór keltek ki. Előbbi kettő Zeusz, utóbbi kettő pedig Tündareósz gyermeke volt.

Bár Léda és a hattyú jelenete gyakori volta a római épületekben, a most feltárt festmény több szempontból is különleges. Lédát például általában álló helyzetben ábrázolják, a pompeji képen azonban ül. További érdekesség, hogy a római művészek viszonylag ritkán jelenítették meg magát az aktust.

A festményt 2018. november közepén tárták fel a korabeli előkelők negyedében, a Via del Vesuvio területén. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki volt a ház tulajdonosa, Massimo Osanna, a régészeti lelőhely igazgatója szerint ugyanakkor az érintett személy egy tehetős kereskedő lehetett, aki talán felszabadított rabszolga volt, és magas szintű kulturális utalásokkal akarta ellensúlyozni származását.

A régészek szerint a ház további szobáit védelmi okok miatt nem fogják feltárni. A szakértők most azt mérlegelik, hogy a már előkerült leleteket átszállítsák-e olyan helyre, ahol a látogatók is megtekinthetik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.