Világok

Elveszett világra bukkantak az Antarktisz alatt

Ha összetoljuk az összes szárazföldet, akkor sem adja ki azt a nagyságot, ami régen szétdarabolódott.

2018.11.14 19:49ma.hu
hirdetés

Már évtizedek óta téma a tudományos világban az, hogy bár a Pangea darabokra tört nagyjából 180 millió év alatt, a ma ismert földrészek együttese közel sem adja ki az ősi szuperkontinens területét.

Ésszerű feltevésnek tűnt tehát, hogy kell lennie valahol egy elveszett kontinensnek, vagy akár többnek is - írta a Player.hu. Nemrég óceániai kutatók közöltek egy tanulmányt, amelyben kifejtették, szerintük ugyanis létezik egy újabb kontinens, amely több ezer éven át bujkált az óceánfelszín alatt – a Zélandiának elnevezett víz alatti terület feltehetőleg Gondwanából, valamint Új-Zélandból és Új-Kaledóniából töredezett le, majd süllyedt óceánfelszín alá.

Most azonban a jelek szerint rábukkantunk egy újabb elveszett kontinensre. Ugyanis az Európai Űrügynökség egyik műholdjától, a Gravity field and Ocean Circulation Explorer-től (GOCE) származó információk, valamint szeizmológiai adatok összevetése után Fausto Ferraccioli geológus és geofizikus csapata létrehozta a bolygónk tektonikai lemezeiről készült háromdimenziós térképet.

"A térképen pedig jól látható, hogy az Antarktisz alatt túl sok a gyűrődés, jelentős méretű ősföld található a jég alatt:"


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.