Tudomány

Megtalálhatták a mai madarak ősét

Az őslénynek több közös tulajdonsága van a madarakkal, mint elődeikkel, a dinoszauruszokkal.

2018.10.27 12:23MTI

A mai madarak ősei, az Archaeopteryxek egy új faját azonosíthatta egy nemzetközi kutatócsoport, az őslénynek több közös tulajdonsága van a madarakkal, mint elődeikkel, a dinoszauruszokkal.

A Historical Biology című szaklapban közölt tanulmány szerzői szerint most már a korábbi kutatásoknál határozottabban állítható, hogy az Archaeopteryx lehetett a madarak őse.

A bajorországi Daiting falu kőbányájában az 1990-es évek elején talált őslénykövület darabjait a Grenoble-i Európai Szinkrotron Intézetben vizsgálták meg nagy felbontású CT-berendezéssel. A megtalálása után magánkézbe került példányt Fantom néven ismerték és nem tudtak róla sokat addig, amíg 2009-ben Raimund Albersdörfer őslénykutató meg nem vásárolta. Jelenleg a müncheni bajor állami paleontológiai és geológiai gyűjteményben található, mint hosszú távra kölcsönadott lelet.

A vizsgálat eredményeként a nemzetközi kutatócsoport kisebb különbségeket talált a daitingi példány és a többi ismert ősmadárkövület csontjai között: ennek egyes csontjai üregesek voltak, mint a mai madaraknak, hogy könnyebbek legyenek és lehetővé tegyék a repülést. Ennek alapján úgy vélték a kutatók, hogy a példány repülhetett.

Az új fajt a kövület tulajdonosáról Archaeopteryx albersdoerferinek nevezték el a tudósok.

A világon körülbelül egy tucatnyi Archaeopteryx példány kövületei kerültek elő, mindegyikük Bajorország területén. Nagyjából 150 millió évvel ezelőtt élhettek. A daitingi ősmadár különlegesnek számít, mivel mintegy 400 ezer évvel fiatalabb a többinél. A most különös gonddal megvizsgált példány a nyolcadik, amelyet feltártak. Hamarosan a bajorországi Denkendorf falu dínómúzeumában (Dinosaurier-Museum Altmühltal) állítják ki.

A müncheni gyűjtemény munkatársa, Oliver Rauhut azonban nem tartja valószínűnek, hogy új fajról lenne szó. "Az Archaeopteryxek esetében kevés a tudásunk arról, hogy milyen fajok létezhettek. A daitingi példányt különleges CT-vel vizsgálták át, kérdés azonban, hogy mit találnánk, ha a többit is hasonló eljárásnak vetnénk alá" – mondta az őslénykutató.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.