SpaceX

Kiderült, ki mehet először Hold körüli utazásra

Mezava Juszaku japán milliárdos lesz a SpaceX 2023-ra tervezett Hold körüli utazásának első magán ügyfele.

2018.09.18 09:43MTI
hirdetés

A 42 éves Mezava a tervek szerint a még fejlesztés alatt álló Big Falcon Rocket (BRF) nevű rakétával tesz majd egy fordulót a Hold körül, amelyet mintegy 200 kilométerre fog megközelíteni, írja az MTI.

"Ez életem álma. Gyerekkoromtól fogva szerettem a Holdat" - mondta a Zozo nevű internetes divatcég vezetője, aki korábban egy punkzenekar dobosa volt. Mezava nem egyedül akar útra kelni a várhatóan egy hetes repülésre, hat-nyolc művészt is vinne magával, hogy a Föld és a Hold látványától ihletet kapjanak egy új alkotáshoz.

Elon Musk, a cég alapítója azt nem árulta el, hogy mennyibe kerül az út. Csak annyit mondott, hogy Mezava rengeteg pénzt fizet, amit a BRF fejlesztésére fordítanak. Eddig összesen 24 ember járt a Holdnál, és az utolsó, 1972-es NASA-misszió, az Apollo-17 óta senki sem utazott oda.

A SpaceX 2017 elején bejelentette, hogy 2018-ban két utast visz Hold-körüli utazásra Falcon Heavy rakétájával, erre a turistaútra azonban nem került sor.

A minden korábbi rakétánál nagyobb teljesítményű BFR a tervek szerint egyesíti magában a rakétát és az űrhajót.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.