Állati

Állatgondozó neveli a szurikátakölyköt a Szegedi Vadasparkban

Gondozó neveli föl a nyáron született kölyök szurikátát (Suricata suricatta) a Szegedi Vadasparkban, a fiatal példányt, amint megerősödik, igyekeznek visszaszoktatni társai közé.

2018.09.14 23:30MTI
Fotók: zooszeged.hu/Endrédi Lajos

A nyáron kettő szurikáta született a szegedi állatkertben, a féltestvérek közül a fiatalabbik gyengébb, kevésbé élénk volt, úgy tűnt, mintha nem tudna eleget szopni, annak ellenére, hogy a családtagjai folyamatosan gondját viselték. A szakemberek ezért úgy döntöttek, kiveszik a csapatból, mielőtt baj történne, és egy gondozó vette pártfogásába az állatot. Elfogadta a macskatejpótló-tápszerből készült tejet, sőt már szilárd táplálékot is eszik. A gondos nevelésnek köszönhetően összeszedte magát, így remélhetőleg, sikerül felnevelni, és a kritikus időszak végeztével végre bátran nevezheti el a gondozója - közölte Veprik Róbert igazgató.

A szakemberek célja, hogy amint lehetséges, visszaszoktassák a csapatba a fiatal nőstényt. Ez nem egyszerű feladat, hiszen a szurikáták amennyire szoros és összetartó családokban élnek, annyira bizalmatlanok az idegenekkel, és valószínű, hogy nem ismerik fel a visszatért családtagot a szurikátakölyökben. Emiatt az összeszoktatásuk hosszú időt és óvatosságot igényelhet majd. A kölyök két hónapos koráig mindenképpen az emberi pótanya gondoskodását fogja élvezni.

A szurikáták Dél-Afrikában élő kisragadozók, főként rovarokkal, apró gerincesekkel, tojásokkal táplálkoznak, de sok növényi eredetű táplálékot is fogyasztanak. Csemegéjük a skorpió, amit a szegedi állatkertben rovartáplálékkal helyettesítenek. A lisztkukac az egyik legkedveltebb eledelük, amely mindig előcsábítja őket a maguk ásta üregrendszerből. Emiatt és közkedveltsége révén a Szegedi Vadaspark állatbemutató programjának, a Zoo Típusú Találkozásoknak egyik fix pontja a szurikátacsapat etetése, amely során egy kisebb előadást is meghallgathatnak róluk a látogatók.

A 700 gramm körüli testtömegű cibetmacska-félék szorosan együttműködő családokban élnek, amelyek egymással azonban időnként véres harcokat is vívhatnak. Kiterjedt üregrendszereket ásnak, amely védelmet biztosít számukra a ragadozókkal szemben. A csapatban a legmagasabb rangú hím és nőstény párzik. A szurikáták utódjai - tizenegy hetes vemhesség után - október és március között vakon és szőrtelenül jönnek a világra.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.