Tudomány

Felnyitották a rejtélyes fekete szarkofágot, ami rettegésben tartotta az embereket

Felnyitották azt a mintegy 2 ezer éves, hatalmas, lepecsételt, fekete gránit szarkofágot, amelyre július elején bukkantak rá a kutatók, és amelynek tartalma az egyiptomi és a nemzetközi médiában is nagy érdeklődést keltett.

2018.07.20 12:22MTI

A szarkofágban csupán csontvázmaradványokat és szennyvizet találtak. Azok a feltételezések tehát nem igazolódtak, hogy egy ősi uralkodó maradványai kerülnek elő - mondta Musztafa Vaziri, az egyiptomi régészeti tanács vezetője.

Vaziri úgy vélte: a mintegy 30 tonnás szarkofág talán egy gazdag családé lehetett, amely a ptolemaioszi korszakban élt.

A régészeti minisztérium később közleményben jelentette be, hogy az első vizsgálatok arra utalnak, a csontmaradványok három harcosé lehettek. A leletet azonban további vizsgálatoknak vetik alá, hogy többet tudjanak meg róla.

Pár nappal ezelőtt nagy riadalmat keltett a szarkofág felnyitásának híre, és a közösségi oldalakat elárasztották a mémek és bejegyzések, amelyek azt boncolgatták, mi szabadulhat ki, ha felnyitják a fekete gránitkoporsót, amelyet több méter mélyre temettek, ráadásul le is pecsételtek, hogy elásói nyilvánvalóan azt akarták: ami benne van, maradjon is örökre a föld alatt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.