Fertőzés okozza a népbetegséget?

Megdöbbentő, mit találtak az emberi agyban

Herpeszvírusok állhatnak az Alzheimer-kór hátterében egy új amerikai kutatás szerint.

2018.06.22 17:31ma.hu

A Neuron című szaklap friss számában közölt tanulmány szerzői kétszer annyi herpeszvírust találtak az Alzheimer-kórban elhunytak agyában, mint azokéban, akiknél nem alakult ki a betegség.

Az az elmélet, amely szerint vírusok vagy más kórokozók játszhatnak szerepet az Alzheimer-kór kialakulásában, nem új keletű, már az ötvenes években felvetődött. A mostani kutatásban a tudósok eredetileg nem is vírusokat kerestek, hanem olyan agyi hálózatokat vizsgáltak, amelyeket létező gyógyszerekkel újra lehetne indítani, hogy ezzel a betegség új gyógymódjait lehessen kidolgozni.

A tanulmányban - amely az Alzheimer-kóros agyszövetek eddigi egyik legnagyobb részletes elemzését végezte el - az amerikai kutatócsoport majdnem 1000 mintát elemzett, voltak köztük Alzheimer-kórosok és a betegségtől mentesen elhunytak szövetei.

Noha az Alzheimer-kór vírusos vagy bakteriális eredetéről alkotott elméletek nem túl népszerűek a tudományos életben, volt olyan kutatás, amelyik kapcsolatot állapított meg a kór és a herpex simplex vírus (HSV1) között. Az új kutatásban azonban két másik törzs, a herpesz 6A és a herpesz 7 agyi előfordulását mutatták ki.

A kutatók szerinte nem meglepő herpeszvírusok jelenléte az agyban, ezek a kórokozók szinte minden ember szervezetében megtalálhatók. A vizsgált agyszövetminkák 40-50 százalékában mutatták ki őket, az Alzheimer-kóros szövetekben azonban kétszer annyi volt belőlük, mint az egészséges szövetekben.

Ennyi azonban nem lenne elegendő, hogy kijelenthessék, ez a fertőzés okozza az Alzheimer-kórt. Más fontos változások is lezajlanak, amiért egyes emberek így reagálnak a vírusra. A tudósok szerint azonban a vírus mégis szerepet játszhat, ott lehet az okok között, vagy felgyorsíthatja a betegség kialakulását.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.