Állati

Kétezer négyzetméteres tevekifutót adtak át a Veszprémi Állatkertben

Kétezer négyzetméteres tevekifutót adtak át a Veszprémi Állatkertben szerdán az intézmény 2,5 milliárd forintos fejlesztéssorozatának részeként, a Modern városok program első elkészült veszprémi beruházásaként.

2018.06.07 00:30MTI

Török László állatkert-igazgató elmondta: a Modern városok programból kapott 2,5 milliárd forintból az idén hatvanéves Veszprémi Állatkert történetének legnagyobb fejlesztéssorozata valósul meg. Ennek első eleme a legmodernebb állatkertészeti eljárások szerint kialakított kétezer négyzetméteres tevekifutó, ahová Magyarország egyik legnagyobb, tizenöt fős teveállománya kerül - emelte ki.

Mint hozzátette, a tevekifutót követően új játszóteret, állatsimogatót és szavanna-kilátót is átadnak a közeljövőben. A Gulya-dombi területen épül az oroszlánok új kifutója, valamint folyik egy új gazdasági és operatív központ kivitelezése, ahol a háttérintézmények kapnak helyet: személyzeti kiszolgáló helyiségek, állatklinika, karantén, logisztikai központ és takarmánykonyha.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere az átadáskor hangsúlyozta: a fejlesztéseknek köszönhetően évről évre növekszik a Veszprémi Állatkert látogatottsága, mely a Balaton környékének egyik legvonzóbb turisztikai látnivalója.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.